Hírek

Francis Ford Coppola életműdíjat kap a Stockholmi Nemzetközi Filmfesztiválon

Francis_Ford_CoppolaFrancis Ford Coppola életműdíjat kap a Stockholmi Nemzetközi Filmfesztiválon novemberben.

“Eddig még nem volt részem abban az örömben, hogy ellátogassak Svédországba és fővárosába, Stockholmba, pedig mindig is szerettem volna” – mondta a filmrendező. A stockholmi filmmustra bronzlovat ábrázoló életműdíját korábban mások mellett David Cronenberg, David Lynch, Lauren Bacall, Vong Kar-vaj és Claire Denis vehette át. “Amikor a fesztivált 27 évvel ezelőtt megalapítottuk, írtunk egy listát azokról a rendezőkről, akiket szívesen hívnánk meg. A listán Francis Ford Coppoláé volt az első név. A filmművészet keresztapjának vendégül látásával egy álmunk vált valóra” – fogalmazott Git Scheynius, a fesztivál igazgatója. A művészt méltatva kiemelte, hogy miközben Coppola filmjei autentikusan ábrázolják a korszakokat, amelyekben játszódnak, a mai nézők számára is aktuálisak maradtak. A 77 éves producer-forgatókönyvíró-filmrendező pályafutása során öt Oscar- és négy Golden Globe-díjat kapott filmjeiért. Legismertebb alkotásai közé tartozik az Apokalipszis, most és A keresztapa-trilógia. Legutóbbi alkotását, a Distant Visiont tavaly vetítették Észak-Amerikában.

Argejó Éva

Argejó Éva szociológiát és filozófiát tanult az ELTE-n, a Magyar Televízió kulturális műsorának (Múzsa) szerkesztője volt, jelenleg az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának munkatársa. Specializációja a társadalmi dráma, a sci-fi, a fantasy és a thriller.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com