Hírek

Friss Hús 2020: íme az idei nyertesek

2020. szeptember 10-e és 16-a között került megrendezésre a 8. Friss Hús rövidfilmfesztivál a Toldi moziban, ahol a járványhelyzet ellenére is hatalmas érdeklődés mutatkozott a hazai és nemzetközi rövidfilmes válogatások iránt.

A magyar versenyszekció zsűrijének tagjai Slava Doytcheva filmrendező, Wouter Jansen, a Square Eyes nemzetközi forgalmazó tulajdonosa és Lisa Ogdie, a Sundance filmfesztivál rövidfilmes programigazgatója voltak. A legjobb magyar rövidfilmnek járó díjat Kölcsey Levente Szünet című filmje kapta, amelyről a zsűri így nyilatkozott:

„Nézőként szembesülünk a fájdalmas valósággal, hogy hogyan nyomja el az emberi oldalt a bürokrácia és adminisztráció az oktatási rendszerben.”

A legjobb magyar animáció díját Andrasev Nadja Szimbiózis című alkotása nyerte el, amely egy „Lebilincselő, költői és érzelmes részletekben gazdag film, amely a féltékenység egyszerű témáját a nőiesség és közösségvállalás vizuális ünnepévé emeli”.

A legígéretesebb 30 év alatti rendező díját a zsűri Beleznai Márknak ítélte oda, aki Agapé című filmjével indult a fesztiválon. A film két idegen vonzalmát mutatja be, a főszerepben Kenéz Ágostonnal, aki szintén az idei Friss Húson a legjobb magyar színésznek járó díjat nyerte el. „Magával ragadó és természetesen könnyed alakítása mindannyiunkat megindított” – mondta a zsűri.

A legjobb színésznő Széll Viktória lett a Minden este, mikor leviszed a szemetet című filmben nyújtott alakításáért. „Alakítása révén tetten érhető az a pillanat, amikor serdülőként először kezdünk gondolkozni arra, mi vár ránk az életben. A színésznő kedves ártatlansággal mutatta meg az első szerelem vágyakozásának érzését, amely szorongással és izgalommal keveredik” – támasztotta alá döntését a zsűri.

Idén először a Magyar Játékfilmrendezők Egyesületének zsűrijének (Csoma Sándor, Csuja László, Lichter Péter, Sólyom András, Szász Attila rendezők) díját is kiosztották a legjobb magyar kisjátékfilmnek, méghozzá Nagy V. Gergő Az ezredes a vörös nőért sír című rövidfilmjének. A zsűri véleménye szerint

Az ezredes a vörös nőért sír című rövidfilm egészen eredeti módon keveri az egymással gyakran ellentétes hangnemeket:

az abszurd humort a finom költőiséggel, a nyitott, elliptikus dramaturgiát a titokzatosságba mártott műfajisággal.”

A zsűri elismerő oklevéllel díjazta a magyar versenyprogramban Ászity Boglárka Alvások c. animációját, a nemzetközi versenyprogramban pedig a vietnámi Pham Thien An Stay Awake, Be Ready c. filmjét tüntették ki.

A nemzetközi szekció zsűrijének tagjai Marcin Luczaj, a New Europe Film Sales forgalmazó cég munkatársa, Pálos Gergely operatőr és Petrányi Viktória producer voltak, akik a legjobb nemzetközi rövidfilmért járó díjat a litván rendező, Vytautas Katkus Community Gardens című filmjéért ítélték oda.

Szakmai programok: Budapest Debut Film Forum (BDFF) és Friss Hús Pitchfórum

A BDFF célja, hogy az első nagyjátékfilmjüket készítő rendezők és producerek tapasztalatokat cserélhessenek az európai kollégáikkal, és szakmai iránymutatást kapjanak készülő projektjük megvalósításához az ideérkező mentoroktól.

A Budapest Debut Film Award-ot a BDFF legjobb filmötletéért a Nincs itt semmi látnivaló című projekt kapta. A film rendezője Nagy Borbála, producere Horváth-Szabó Ágnes és Muhi András Pires (ELF Pictures), koprodukcióban a német Zeitgeist Filmproduktionnal. A BDFF különdíját a 2000: A Post-War Odyssey című koszovói projekt kapta, melynek rendezője Zgijm Terziqi, producere pedig Valmira Hyseni.

A hatodik magyar pitchfórumra is sor került, ahol a fórumra kiválogatott, fejlesztés alatt álló rövidfilmek terveit (pitcheit) mutatták be az alkotók.

A kiválasztott tervek szakmai zsűri előtt mutatkoztak be, melynek tagja Dombrovszky Linda filmrendező, Orosz Anna Ida, a Primanima Nemzetközi Elsőfilmes Animációs Fesztivál kurátora, programigazgatója és Tóth Barnabás filmrendező voltak. A Friss Hús Pitchfórum fődíját, a Lovas Nándor-díjat Hegyi Olivér A szív kertje című animációs filmterve kapta.

A Magyar Játékfilmrendezők Egyesületének zsűrije (Cserhalmi Sára, Fésős András, Pálos György) Regős Ábel Maja dala című tervének ítélte oda a díjat. „A film egy mély emberi történeten és azon belül egy izgalmas képi ötleten keresztül leplezi le a média működésének visszásságait.”

További információk a díjazottakról és a szakmai programokról a Friss Hús honlapján olvashatók.

Avatar

Németh Míra

Németh Míra 2019-ben csatlakozott a Filmtekercs csapatához. Miután látta az Amélie csodálatos élete című filmet, 12 évesen döntött úgy, hogy filmekkel akar foglalkozni. Azóta „mindenevő”: szerzői filmeket, blockbustereket, dokumentumfilmeket egyaránt szívesen fogyaszt, különösen kedveli a sajátos rendezői szemléletet, az abszurd humort és a társadalomkritikát a filmekben.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

A melodráma igenis több a túlcsorduló érzelmektől. Viszont ehhez vajon az kell, hogy a szerelem beteljesületlen maradjon?

A VLOGtekercs ehavi adásában Spike Jonze A nő és Marc Webb 500 nap nyár című filmjei kerülnek terítékre. Bemutatjuk, hogy a melodráma (minden felszínes vélemény ellenére) nem feltétlenül süpped középszerűségbe. A két film összehasonlításával kiütköznek a műfajban rejlő lehetőségek, valamint az is, hogy azon túl miben újítanak az alkotók.

Műsorvezetők: Énekes Gábor
Szöveg: Énekes Gábor
Vágó: Nagy Tibor
Főcím: Gyenes Dániel
Projektvezető: Nagy Tibor
Producer: Molnár Kata Orsolya