Hírek

Garas Dezső-est a Bálint Házban

garas_dezsoGaras Dezsőre emlékeznek a Bálint Házban pénteken: az esten a színész alakját pályatársai, Törőcsik Mari és Kern András, valamint Sándor Pál filmrendező idézi fel.

A Bálint Házban pénteken 17 óra 30 perckor kezdődő Garas Dezső-esten a művészek beszélgetőtársa Borgula András lesz – közölték a szervezők az MTI-vel.

Mint írják, az esten Garas Dezső alkotói jelenlétéről beszélgetnek a meghívott művészek. Arról, amire nézője, hallgatója, akkor ott, a színészt látva nem is gondolt, nem foglalkoztatta. Igaz-e az, hogy a hazai színészetben igazán csak a kisemberi karakterek létrehozói maradtak örökérvényűek? Ők a hősök? A daliák, a hódító szépasszonyok helyett velük azonosulnak a nézők? Ha van erre megfejtés, Garas személyisége lehetőséget kínál erre – áll az ismertetőben.

Garas Dezső Kossuth- és Jászai-díjas színész, kiváló művész, a nemzet színésze 2011. december 30-án, 77 éves korában hunyt el.

A színész 1957-ben kapta meg diplomáját a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Először a Nemzeti Színházhoz szerződött, 1965-ben lett a Madách Színház tagja, 1975-ben szabadúszó lett, egy év múltán pedig a Mafilm színészgárdájának tagja. Játszott a szolnoki Szigligeti Színházban 1990-92-ben, 1993-95-ben a Művész Színház tagja volt. Megszámlálhatatlanul sok szerepet játszott el színpadon.

Filmes pályafutása 1954-ben az azóta legendává vált Liliomfival kezdődött, amelyben az ifjú Schnapsot alakította. A legenda folytatódott a Két félidő a pokolban (1961) című filmmel, majd a Krebsz, az Isten (1969), 1973-ban a megszállott Minarik Ede (Régi idők focija) következett. Országos siker volt az Abigél című négyrészes filmsorozat (1976), amelyben König tanár urat alakította.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com