Hírek

Garas Dezső-retrospektív a Zsidó Filmfesztivál programján

Régi idők focija (1973)Négy nap alatt kilenc játékfilm, nyolc dokumentumfilm, tíz izraeli kisfilm és egy nyolc darabból álló, Garas Dezsőt megidéző retrospektív válogatás szerepel a II. Zsidó Filmfesztivál programjában november 7. és 10. között a fővárosi Kino Caféban.

A programban szerepel a The Gatekeepers – A Sin Bet titkai című, idén Oscar-díjra jelölt dokumentumfilm, amely az izraeli nemzetbiztonsági szolgálat (Sin Bet) hat korábbi vezetőjének visszaemlékezése alapján készült. Az eddig sohasem látott archív felvételekkel tűzdelt mű az akkori palesztin vezetők kiiktatását és Izrael gázai bombázását is taglalja a Sin Bet korábbi irányítóinak visszatekintésében – szerepel a szervezők közleményében.

Levetítik a lengyel Wladyslaw Pasikowski Ezután (Poklosie) című játékfilmjét, amelyet az Egyesült Államokban élő lengyel kutató, Jan Tomasz Gross által írt Szomszédok című könyv ihletett. A történet feleleveníti, hogyan mészárolták le a kelet-lengyelországi Jedwabne kisváros lakói zsidó szomszédaikat. A film nagy belpolitikai vitákat eredményezett, vetítését azóta több lengyel moziban levették a műsorról.

Izgalmasnak ígérkezik az OSS 117 – A riói küldetés című francia film az Oscar-díjas Jean Dujardin főszereplésével, valamint A rabbi macskája című animációs mozi.

Garas Dezső életművéből nyolc játékfilmet felvonultató retrospektív vetítést rendeznek, amelyben többek között olyan örökzöldek kapnak helyet, mint a Liliomfi, a Legényanya, a Szamárköhögés, a Régi idők focija vagy a Ripacsok.

A filmeket Garancsi Ágnes és Csörgits Hunor filmszakértő, Fritz Zsuzsa, a Bálint Ház vezetője, valamint Borgula András, a Gólem Színház művészeti vezetője választotta ki. A program összeállításánál a nemzetiségi és a műfaji sokszínűség egyaránt döntő szempont volt.

A fesztivál szervezői Kell egy csapat! mottóval idén is nyílt kisfilmpályázatot hirdettek a Daazo.com-mal együttműködve. A Till Attila, Szabó Simon és Mocanu Attila által alkotott szakmai zsűri által előzetesen kiválasztott filmeket levetítik a fesztiválon, a legjobbnak ítélt alkotás rendezője kiutazhat a jövő évi londoni Zsidó Filmfesztiválra, ahol az ottani közönség is megtekintheti munkáját.

A programban szereplő filmek részletes programja a www.zsifi.org oldalon olvasható.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com