A forgatáskor tudatosan törekedtem nem a szüleim történeteként tekinteni a Hajnali lázra – mondta el az MTI-nek Gárdos Péter Balázs Béla-díjas rendező, akinek legújabb filmje december 17-től lesz látható a magyar mozikban.
Gárdos Péter a svéd, magyarországi és izraeli helyszíneken forgatott romantikus drámában saját szülei találkozásának és szerelmének történetét dolgozta fel, amellyel édesapja 1998-ban bekövetkezett halála után szembesült, édesanyja ekkor adta neki át kettejük több mint 50 évvel korábban keletkezett levelezését.
A történet szerint a holokauszt borzalmait túlélő Miklós svédországi egészségügyi rehabilitáción vesz részt, ahol megismerkedik a szintén túlélő Lilivel. Kettejük kibontakozó szerelmének útjába új akadály áll, amikor Miklóst tüdőbetegséggel diagnosztizálják, orvosai szerint csupán hónapjai maradtak hátra.
Gárdos Péter elmondta: a szereplőválogatáskor fontos szempont volt, hogy olyan színészeket válasszanak, akik saját életükben már szembesültek valódi tragédiával, kerültek a halál közelébe vagy estek át olyan betegségen, amely megváltoztatta világlátásukat. Mint fogalmazott, a két főszereplőt játszó Schruff Milán és Piti Emőke fiatalságuk ellenére ebből a szempontból is tökéletes választásnak bizonyultak.
„Tudatosan igyekeztem magamtól eltávolítani a filmet, nem úgy tekinteni rá, mint a szüleim történetére” – idézte fel, hozzáfűzve, hogy ebben segítettek a filmkészítéssel járó szakmai kérdések. „Úgy mentem neki, hogy ez egy film, amit meg kell valósítanunk, egy történet, amely a forgatókönyv írásakor született”.
A rendező elárulta azt is, a forgatás alatt egy-két olyan pillanat volt, amikor Schruff Milán játéka megrázóan emlékeztetett édesapjára. „Elmeséltem Milánnak, hogy a papámnak volt egy jellegzetes mozdulata, bizonyos esetekben, ha nagyon belelendült valamibe, meglegyezte a bal fülét. Transzcendens élmény volt, amikor egyszer ezt Milán előhozta, azt hittem, a papámat látom” – mondta a rendező.
Gárdos Péter saját bevallása szerint mániákusan törekedett arra, hogy „hiteles világot” teremtsen az 1945 telén svéd kórházakban, utcákon és barakkokban játszódó film számára. Mivel nem volt elég a pénzügyi keret arra, hogy a filmet egész évben a skandináv országban forgassák le, a legnagyobb nehézség az ottani miliő pontos magyarországi rekonstrukciója volt.
A film alapjául Gárdos Péter először 2010-ben megjelent azonos nevű regénye szolgált, amelynek jogait az elmúlt évben 32 országba sikerült értékesíteni. A szerző elmondta, hogy korábban nem volt biztos abban, van-e joga elmesélni a szülei történetét, azonban a könyv különleges sikere folytán úgy érzi, kapott egy „túlvilági bólintást”, megszerezte édesapja beleegyezését.
Hozzátette azt is, hogy bár a film a regény alapján készült, nagyon sok helyen eltér tőle. Ennek oka, hogy elsőként a filmterv született meg, majd ezt követte a könyv, amelyet „dacból és elkeseredettségből” írt a Magyar Mozgókép Közalapítvány megszűnésekor. A Magyar Nemzeti Filmalap megalakulásakor ismét benyújtotta a filmtervet, amely két évig tartó intenzív fejlesztésen esett át. A regényhez képest sok mindent ki kellett vágni a filmváltozatból, szélsőségesebbre kellett szabni a karakterek jellemét is.
„Megfogalmaztam magamban egy számot, nem fogom kimondani babonából, de ha annyi nézőt vonzana a film, akkor úgy érezném, megérte megcsinálnom a Hajnali lázt” – fogalmazott a rendező. Hozzátette: számos nemzetközi fesztiválra hívták már a filmet, számít a külföldi sikerre is.
Gárdos Péter beszélt arról is, hogy bár családi történetek folytán meglenne a nyersanyaga hozzá, sosem merné ábrázolni a holokausztot, ehhez túl „kicsinek” érzi magát. „A holokausztról regényt írni, filmet rendezni csak remekművel érdemes, erre én nem vagyok elég” – jegyezte meg.
Jövőbeli terveiről szólva a rendező elmondta: van egy 1782 és 1784 között játszódó forgatókönyve a filmalapnál, amelyet ugyan elfogadtak, de túl költségesnek ítéltek, ezért csúszik a megvalósítása. A történetből ezért egy újabb regényt szeretne írni. A Hajnali láz gyártásához a filmalap több mint 309 millió forinttal járult hozzá.
Gárdos Péter a Szamárköhögés és Az utolsó blues rendezője. 2005-ben A porcelánbaba című Lázár Ervin-novella adaptációja elnyerte a 36. Magyar Filmszemle legjobb rendezőnek járó díját, a Diákzsűri különdíját és a Gene Moskowitz-díjat. Tréfa című 2009-es műve a 40. Magyar Filmszemle legjobb rendezés díját kapta.
