Hírek

Film készül Gene Kelly-ről, és nem más bújik a bőrébe, mint Chris Evans

Épphogy elindult az újév, de máris meglepő, nagyívű projektek vannak kilátásban. Az egyik ilyen a Gene Kelly-ről szóló, egyelőre cím nélkül futó projekt, amely Chris Evans eredeti ötletén alapul. Állítólag ő lesz az is, aki a legendás Oscar-díjas táncos-színészt alakítja.

A film egy 12 éves fiúról szól, aki 1952-ben az MGM-nél dolgozik, és elképzelt barátságot köt a rajongott filmsztárral, Kelly-vel, miközben ő épp következő filmjén dolgozik – írja a Deadline. Egyelőre nincsenek arról információk, hogy mely stúdióhoz kerül majd a projekt.

Egyértelműen Evans szerelemgyerekének tűnik az egyelőre csak tervben lévő film, hiszen amellett, hogy ő a történet kiötlője, valamint várhatóan Kelly megtestesítője, producere is a filmnek Mark Kassen mellett. Szintén a film producere lesz még Rian Johnson és Ram Bergman, valamint a háromszorosan Oscarra jelölt John Logan is, aki egyúttal a forgatókönyvet is írja majd.

A produkció reuniont jelent Johnson, Bergman és Evans számára,

akik mindhárman együtt dolgoztak az óriási sikert aratott Tőrbe ejtve című klasszikusra hangolt krimiben. Rian Johnson filmje azóta halmozza a folytatásokat (pontosabban: nem csak a második, de a harmadik részt is berendelte a Netflix az első felvonás premierje után szinte azonnal).

Chris Evans-ről nemrégiben a Lightyear kapcsán lehetett sokat hallani. A Toy Story-ból ismert Buzz életéről készült produkció ezzel az első spin-off lesz a Pixar stúdió történetében. Ennek rendezője Angus MacLane, és Evans az, aki a legendás játékfigurának kölcsönzi a hangját.

Németh Míra

Németh Míra 2019-ben csatlakozott a Filmtekercs csapatához. Miután látta az Amélie csodálatos élete című filmet, 12 évesen döntött úgy, hogy filmekkel akar foglalkozni. Azóta „mindenevő”: szerzői filmeket, blockbustereket, dokumentumfilmeket egyaránt szívesen fogyaszt, különösen kedveli a sajátos rendezői szemléletet, az abszurd humort és a társadalomkritikát a filmekben.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com