A Macskafogó című magyar rajzfilm megmentésére szólítják fel a rajongókat, ugyanis a 31 éves film utolsó negatívjának restaurálását csak magán úton képesek megoldani.
5 millió forintot igyekeznek összegyűjteni Ternovszky Béláék a Macskafogó felújítására, ehhez viszont nem kaptak semmilyen nagy pénzösszegű támogatást egyik filmes cégtől sem. Mivel a stáb számára túl költséges önerőből végigvinni a projektet, ezért a nézők segítségét kérik. Az 1986-os film VHS és DVD-kópiái a restaurátorok szerint közel sem képes visszaadni azt a minőséget, melyet a film negatívjából tudnának konvertálni. Ebből azonban csak egy darab áll rendelkezésre, ami az idő előrehaladtával fokozatosan veszít patinájából.
A készítők célja az új nemzedéknek is fenntartani a Macskafogót, ráadásul olyan minőségben, amit a film megérdemel. A projekt során egyesével tüntetnék el a karcokat a filmszalagról, majd digitális formában maradna meg az anyag.
Ezáltal lehetőség nyílik arra, hogy a Macskafogó HD-minőségben maradjon meg az utókor számára.
Az új kiadás extrái között rengeteg interjú és egy rendezői audiokommentár is helyet kap Ternovszky Béla közreműködésével. Ebben a hanganyagban a nemrég elhunyt forgatókönyvíró, Nepp József is szerepel.
A kiadvány elkészültét és a film megmentését a macskafogo.hu oldalon lehet támogatni.