Hírek

„Hagyjatok egy jelet… valami boszorkányosat”! – Tarantino Mansonról forgat

Az amerikai közvéleményt mindmáig felkavarja Charles Manson, és a nevéhez köthető gyilkosságsorozat, melynek egyik áldozata volt Roman Polanski felesége, a nyolc hónapos terhes Sharon Tate. Ezt a véres eseményt állítaná középpontjába Quentin Tarantino a készülő új filmjében.

Charles Manson amerikai énekes-zenész és sorozatgyilkos a gonosz egyik megtestesítője az amerikai közgondolkodásban. A 16 éves lányanya szülte Manson egyetlen gyermekkori örömének azt a pillanatot nevezte, amikor alkoholista, rablásokért elítélt anyja kiszabadult a börtönből és megölelte őt. Manson bár négy évet iskolába járt és az IQ-ja is átlagos volt, gyakorlatilag írástudatlan volt. Az 1960-as évek végén elkövetett Manson-gyilkosságok előtt már jól ismert bűnöző: ült börtönben kocsilopásért, hamisításért, lányok futtatásáért. Manson élete 32 évének több mint felét börtönben és javítóintézetekben töltötte. Az 1960-as évek végén lett egy hippipünkösdista csoport vezetőjeként több brutális gyilkosság kitervelője. A pszichopata Manson magát Krisztus és a Sátán megtestesülésének vélte. Mansonnak sikerült gurunak beállítania magát, s olyan „filozófiát” fejtegetett hallgatóinak, melyet a börtönben szedett fel, mikor szcientológiát tanult. Hamarosan egy egész csoport fiatal követője támadt, elsősorban nők.

A gyilkosságokhoz vezető események 1968 nyarán indultak el. Manson a Topanga Canyon közelében egy tanyán hozott létre a csoportnak új központot, a Család tagjai itt készültek a küszöbön álló apokalipszisre. Amikor a Család útnak indult a Spahn-tanyáról gyilkolni, Manson arra biztatta a nőket, hogy majd „hagyjatok egy jelet… valami boszorkányosat”. Sharon Tate meggyilkolásakor Roman Polanski épp Londonban dolgozott egy filmen. Tate összesen tizenhat döfést kapott, hiába könyörgött, hogy legalább addig élhessen, amíg megszüli a gyermeket. A média Polanskit is megbélyegezte, mint lehetséges gyilkost. Olyan elképzelés kapott szárnyra, hogy a rendezőt dühítette, hogy Jay Sebring, felesége egykori barátja túl sok időt tölt Sharonnal, s ezért küldött bérgyilkosokat a helyszínre. Polanski azonban meg volt győződve arról, hogy a gyilkosságok valódi célpontja ő volt, és jutalmat ajánlott fel annak, aki hasznos információval tud szolgálni. Kevéssé köztudott, hogy Manson maga nem ölt meg senkit: a vád ellene nem is gyilkosság, hanem felbujtás volt. Mivel 1972-ben az USA-ban eltörölték a halálbüntetést, mielőtt a Manson család tagjai sorra kerülhettek volna, így az elítéltek büntetését életfogytiglanira változtatták.

Nem Tarantino az első, akinek megragadta fantáziáját a maga idejében egész Amerikát letaglózó, véres történet.

Charles Manson rajzfilmfiguraként már szerepelt a South Park című sorozat Boldog karácsonyt, Charlie Manson! című részében. Vincent Buglosi könyve alapján pedig már 1976-ban megjelenítették őt a Helter Skelter című filmben. Ezt 2004-ben újradolgozták Jeremy Davies (Charles Manson), Clea DuVall (Linda Kasabian) és Allison Smith (Patricia Krenwinkel) főszereplésével.

Az Amerikában szinte az ördög megtestesítőjeként számon tartott Charles Manson története most tehát Quentin Tarantinot is megihlette, s bár legújabb filmjéhez még stúdió kerestetik, de a felkérendő sztárok neve máris kiszivárgott: a rendező a meggyilkolt Sharon Tate színésznőt játszó Margot Robbie mellett együtt dolgozna Brad Pitt-tel, Leonardo DiCaprióval és a legfrissebb hírek szerint Tom Cruise-zal is.

A Harry Potter-filmek producereként ismert David Heyman lett a főproducer, aki életében először dolgozik majd együtt Quentin Tarantinoval. A stúdiók közötti vetélkedésben erős jelentkező a 20th Century Fox, de képben van még a Sony Pictures, az Universal Pictures és a Paramount Pictures is, nem feledve az Annapurna Picturest és a Lionsgate-et. A Mansonról és koráról készítendő film mintegy 100 millió dollár költségvetésből készülhet el.

Argejó Éva

Argejó Éva szociológiát és filozófiát tanult az ELTE-n, a Magyar Televízió kulturális műsorának (Múzsa) szerkesztője volt, jelenleg az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának munkatársa. Specializációja a társadalmi dráma, a sci-fi, a fantasy és a thriller.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com