Hírek

Pez-adagoló még nem volt fenyegetőbb – A Hangya és a Darázs előzetes

A Marvel idén is három filmmel – plusz a Sony Venomjával – igyekszik kielégíteni a képregényfanatikusok és egyéb rajongók kedvét. A Hangya és a Darázs egy kellemes akcióvígjátéknak ígérkezik az első részhez hasonlóan.

2018 is a szuperhősök éve lesz a mozis blockbuster megjelenések tekintetében. Deadpool, az X-Men és Aquaman filmjei mellett a Marvel-univerzum két nagyon fontos filmjét is idén mutatják be. A Fekete Párduc egy afrikai helyszíneken játszódó, szinte csak fekete színészeket felvonultató film lesz; majd alig pár hónappal később a Bosszúállók: Végtelen háború érkezik, ami egy szuperhős all-star gálának felel meg. A Végtelen háborút állítólag nem minden szuperhős éli túl, és talán a Marvel képes lesz komorabb hangulatot festeni egy ilyen komoly eseményhez – talán nem viccelik úgy el, mint a Ragnarököt.

Amit viszont el lehet viccelni, az a Hangya új filmje, melyhez most előzetes is érkezett.

A Hangya és a Darázs a korábbi filmek két főszereplőjét egyesíti újra. Scott Lang (Paul Rudd) és szuperhőssé előlépő partnere Hope Van Dyne (Evangeline Lilly) a törvény elől kénytelen menekülni, miközben új küldetésük során múltbéli titkokra is fényt derítenek. Michael Douglas és Michael Pena visszatérnek korábbi szerepükben, míg az új arcok közt Michelle Pfeiffert (anyám!), Walton Gogginst (Aljas nyolcas) és Laurence Fishburne-t (Mátrix) láthatjuk.

A Hello Kitty-s Pez-adagoló harci bevetése, vagy a szuperlátványos autósüldözés mind arra engednek következtetni, hogy A Hangya és a Darázs egy mozgalmas akcióvígjáték lesz, talán kompetensebben megrendezve Peyton Reed által, mint a korábbi epizód.

A filmet augusztus 9-én mutatják be a hazai mozik.

https://www.youtube.com/watch?v=XRZ5K2nt5j8&feature=youtu.be

Szécsényi Dániel

Szécsényi Dániel

Szécsényi Dániel a Magazin és Kritika rovat szerkesztője. Kedvencei a morális kérdéseket feszegető filmek, a kamaradarabok és az igényes blockbusterek.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés