Hírek

Hans Zimmer filmzene-koncertje jövő májusban az Arénában

hans_zimmerA számos hollywoodi sikerfilm zeneszerzőjeként világhírűvé vált Hans Zimmer szimfonikus zenekarral és kórussal turnéra indul és 2016. május 11-én a Papp László Budapest Sportarénában is koncertet ad.

A német származású, most 58 éves zeneszerzőt Hollywood egyik nagy újítójának tartják, bár első nemzetközi sikerét még popzenészként aratta az újhullámos brit Buggles együttessel. A csapat Video Killed the Radio Star című dalának videoklipjével kezdte meg sugárzását 1981-ben a Music Television – közölte a szervező Live Nation pénteken az MTI-vel. Hans Zimmer először Londonban lépett be a film világába, az ismert komponistával, Stanley Myersszel közös munkájával, amit Az én mosodám című 1985-ös filmben hallhatunk. Hamarosan szólóban is egyre sikeresebb szerzőnek számított, főként újító, a régi és az új zenei irányzatokat, valamint technikákat kombináló stílusával. Napjainkban őt tartják  az elektronikus zenét nagyzenekari integrálás atyjának.

Karrierjében 1988 jelentette a fordulópontot, amikor felkérték az Esőember zenéjének megírására. A film elnyerte a legjobb film Oscar-díját és meghozta Hans Zimmer első Oscar-jelölését zeneszerzőként. A következő évben ismét ő jegyezte a legjobb film, a Miss Daisy sofőrje zenéjét. Ezután 1994-ben Az oroszlánkirály zenéje több mint 15 millió példányban kelt el, megkapta érte az Oscar-díjat, emellett Golden Globe-, American Music, Tony- és Grammy-díjat is nyert.

Az ezredfordulón a Gladiátor zenéjéért nyert tucatnyi díjat, többek között Golden Globe-ot és a filmkritikusok díját az Oscar-jelölés mellé, az albumból pedig 3 millió példány fogyott. Ő szerezte mások mellett a Zöld kártya (1990), a Thelma és Louise (1991), a Tiszta románc (1993), a Lesz ez még így se! (1997), Az őrület határán (1998), az Egyiptom hercege (1998), a Mission: Impossible 2. (2000), a Pearl Harbor – Égi háború (2001), a Hannibal (2001), A Sólyom végveszélyben (2001), A kör (2002), Az utolsó szamuráj (2003), a Cápamese (2004), a Madagaszkár (2005), a Holiday (2006), A Da Vinci-kód (2006), A Karib-tenger kalózai 2. – Holtak kincse (2006), A Simpson család – A film (2007), a Kung Fu Panda (2008), az Egyszerűen bonyolult (2009), a Sherlock Holmes (2009), az Eredet (2010), A sötét lovag – Felemelkedés (2012), Az acélember (2013), a 12 év rabszolgaság (2013), a Csillagok között (2014) vagy A kis herceg (2015) című film zenéjét.

Hans Zimmer koncertjén a több évtizedes karrier legsikeresebb művei szerepelnek a szerző személyes közreműködésével. A szimfonikus zenekar rock és elektronikus zenével vegyíti előadását, amelyet fény- és látványshow egészít ki.

 

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com