Hírek

Harvey Weinstein 44 millió dollárt fizet (egyelőre)

Harvey Weinstein 44 millió dolláros egyezséget ért el hitelezőivel és áldozataival. A bizonytalan egyezség nem érinti a büntetőpereket.

Harvey Weinstein, a szexuális zaklatási botrányokba belebukott megaproducer és volt stúdiójának igazgatósága 44 millió dolláros egyezséget kötött az áldozatokkal és New York állam ügyészségével, hogy lezárja az áldozatok által indított pereket – jelentette a The New York Times csütörtökön. Az egyezség, ha a hír igaz, még bizonytalan; és érdemes megjegyezni, hogy egy korábbi hasonló egyezség már kútba esett az utolsó pillanatban.

De még ha Weinstein sikeresen le is zárja ezt a csoportos ügyet, nem lélegezhet fel: nemcsak ezek a polgári, kártérítéses perek zajlottak ellene (a 80 vádló nő többsége felől „pusztán” zaklatásért), hanem büntetőügyek is folyamatban vannak. New Yorkban két nő erőszakkal vádolja őt, ami már bűncselekmény, és nem intézhető el fizetéses megegyezéssel.

A mostani összeg mindössze fele egy korábbinak, amivel kapcsolatban a tavalyi évben fulladtak kudarcba a tárgyalások. Akkor 80 millió dollárról volt szó egy az áldozatok javára létrehozott alap számára.

Az új egyezség szerint 30 millió dollárból kifizetik az áldozatokat, Weinstein volt stúdiójának hitelezőit és néhány volt alkalmazottat (mondta a The New York Timesnak néhány bennfentes, akiket egyébként titoktartás köt). A többi Weinstein volt társainak jogi költségeit fedezi. Ha a megállapodás valóban megtörténik, a 44 millió dollárt biztosítás fedezi majd.

A megállapodás részletei nagy fontossággal bírhatnak: egyáltalán nem mindegy például, hogy Weinstein elismeri-e az egyezség részeként, hogy bűnt követett el. A bűnügyi tárgyalások szeptember 9-én indulnak.

Havasmezői Gergely

Havasmezői Gergely

Havasmezői Gergely a Filmtekercs egyik alapítója. Történészként és újságíróként végzett, kommunikációs doktoriján dolgozik. Specializációja a film- és mozitechnika, a sci-fi és a társadalmi problémákkal foglalkozó filmek. A Tárca rovatot vezeti. havasmezoi@filmtekercs.hu

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..