Hírek

Henry Cavill „lesz még Superman”

Batman, Superman és Wonder Woman az Igazság Ligájában

Legalábbis ezt mondja a színész maga. Henry Cavill még nem akasztotta szögre a piros palástot.

Henry Cavill Az Acélemberben, a Batman Superman ellenben és Az Igazság Ligájában játszotta az első számú amerikai szuperhős, Superman karakterét. Azonban Az Igazság Ligájának bukását követően a DC törölte a franchise folytatásait; jelenleg semmi bizonyosság azt illetően, látjuk-e még ebben a formában a képregényhős-csapatot. (Miközben a sztori leágazása, az Aquaman gigasiker lett, 2018 egyik legjövedelmezőbb filmje, 1 milliárd dollár fölötti bevétellel.)

Cavill azonban bizakodó – írja a Variety. „A palást a szekrényben van. Még mindig az enyém. Nem fogok megülni csendben, a sötétben, mialatt mindenféle dolgok zajlanak; nem adtam fel a szerepet” – mondta a színész. – „Még sokat adhatok Supermannek. Sok történet van még hátra. Valódi mélységek a karakter számára, amelyekbe nem is kellett volna betekintenem. Szeretném tükrözni a képregényeket, ez fontos nekem. Supermannek még sokkal tartozunk. Az állás jelenleg: Majd meglátjátok.”

A DC nyilvánosan semmiképp sem osztja Cavill optimizmusát; konkrét filmtervekről és szerepekről Superman/Cavill számára nem tudni.

Cavill legutóbbi nagy filmje a Mission:Impossible sorozat utolsó része volt Tom Cruise mellett, és nemsokára a Netflix Witcher sorozatának főszerepében láthatjuk.

Havasmezői Gergely

Havasmezői Gergely a Filmtekercs egyik alapítója. Történészként és újságíróként végzett, kommunikációs doktoriján dolgozik. Specializációja a film- és mozitechnika, a sci-fi és a társadalmi problémákkal foglalkozó filmek.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com