Hírek

Hippolyt a Belvárosi Színházban

20110611mohacsija6Kulka János, Csákányi eszter és Elek Ferenc főszereplésével, Mohácsi János rendezésében mutatják be a Hippolyt című előadást a Belvárosi Színházban július 4-én.

Zágon István Hippolyt című színművét a Mohácsi testvérek átdolgozásában láthatja a közönség – olvasható az Orlai Produkciós Iroda MTI-hez eljuttatott közleményében.

“A baj nem jár egyedül. Ha valaki a Rózsadombon kényszerül villát venni, annak az élete csőstül megváltozik: a Rolls-Royce szerviz egy rablás, a vörös kaviár méregdrága, a Dom Perignon pezsgő borsos… És ha ráadásul az ember lánya valaki olyasvalakibe szeret bele, akinek az Isten is teremtette, akkor végleg elkél némi segítség” – olvasható a Hippolyt avagy a nagypolgári villa mellé jár az ezüst kiskanál című előadás ismertetőjében.

A Mohácsi testvérek átirata Zágon István színdarabjából készült, amelyből Nóti Károly is írta a 1931-ben bemutatott Hyppolit, a lakáj című filmvígjáték forgatókönyvét. Az eddigi színpadi adaptációk a film alapján születtek, ez a darab azonban a Zágon-féle színmű mai színpadi változata.

“Nagy öröm számunkra, hogy Mohácsi János rendezésében egy olyan új bemutatónk lesz, amely megtalálja az utat az emberekhez és úgy szól a máról, hogy az előadás közben eszünkbe se jut, csak utána döbbenünk rá – Ez akár a szomszéd utcában is játszódhatott volna!” – idézi a közlemény Orlai Tibor producer szavait.

Hippolytként Kulka Jánost láthatja a közönség, Schneider Mátyás szerepét Elek Ferenc, a feleségét pedig Csákányi Eszter alakítja. A további szerepeket Téby Zita, Pál András, Nagy Viktor, Mertz Tibor, Pető Kata és Boros Anna játssza. Az előadás díszlettervezője Khell Zsolt, a jelmez Remete Krisztina munkája, a dramaturg Perczel Enikő.

A darabot a Belvárosi Színházban mutatják be, de a nyár folyamán Balatonföldváron, Tihanyban, Pécsett, Kőszegen és Siófokon is láthatja a közönség.

 

Avatar

Vághy Anna

Az ELTE film és magyar szakos hallgatója voltam, így az égvilágon semmi különös nincs abban, hogy imádok írni és filmeket nézni. Abban sincs, hogy hatalmas lelkesedéssel gyártok elméleteket (apró és egészen lehetetlen összefüggésekből is), abban inkább, hogy csak ritkán állják meg a helyüket, de kellő türelemmel és humorérzékkel talán szórakoztatóak, olvasója válogatja.

Filmek: Rendezőóriások, műfajiság és szerzőiség határai és leginkább e határok feszegetői izgatnak hosszan és töretlen szenvedéllyel – Kubrick, Tarantino, Coppola és leánya, Lynch, Lars von Trier, Cronenberg, Tarkovszkij, Terry Gilliam, Gondry, Nolan, Wes Anderson és Woody Allen (de az szerelem!).

Add Comment

Click here to post a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

Kilépve a karanténból, de még annak hatása alatt elkészítettük a VLOGtekercs Romantika és nevetés listáját! 12 olyan vígjátékot és-vagy romantikus filmet listáztunk nektek, amit azoknak is látniuk kell, akiket egyébként hidegen hagy valamelyik műfaj. Az egy tucat film között van tinikomédia, animációs film, kicsit alpári, vagy éppen visszafogottabb, de egészen abszurd mozi is, hogy az egész család kedvére válogathasson. Igyekeztünk az elmúlt húsz év filmterméséből válogatni, de volt néhány klasszikus darab, amit annyira a szeretünk, hogy muszáj volt feltennünk a listára. Ráadásul arra is figyeltünk, hogy mindegyik filmet megtaláljátok valamelyik hazai streaming-szolgáltatón!

Inkább elolvasnád?

 

  • Műsorvezetők: Németh Míra, Énekes Gábor
  • Vágó: Nagy Tibor
  • Főcím: Gyenes Dániel
  • Projektvezető: Nagy Tibor
  • Producer: Molnár Kata Orsolya