Hírek

Hivatalosan is kezdetét vette a Dzsungel könyve forgatása

dzsungel konyve Mától forog a Warner Bros. előreláthatólag 2017-ben megjelenő Dzsungel könyve adaptációja, benne sok-sok sztárral – írja a comingsoon.net.

Rudyard Kipling világhírű és csodálatos klasszikusából készíti el első filmjét Andy Serkis. Az ez idáig színészként dolgozó Serkist többek között a A Gyűrűk Ura és A hobbit filmek Gollum/Smeagol szerepében láthattuk. Most a kamera mindkét oldalán helyet foglal majd a Dzsungel könyve élőszereplős változatában.

A film eredetileg The Jungle Book: Origins címen jelenik majd meg, és olyan neves színészeket hoz el nekünk, mint Cate Blanchett, Christian Bale vagy Benedict Cumberbatch.

A rendező a mindannyiunk számára ismert történet hűen való feldolgozása mellett foglal állást, így a kis Maugli farkasok közötti éveit, majd az emberek világával való megismerkedését mutatja majd be. Mindezt persze az elengedhetetlen állatsereg környezetében.

És éppen ettől lesz különleges a mű, hiszen az irodalomtörténet egyik, főleg gyermekeknek legmeghatározóbb karakterei kelnek életre a filmben, ráadásul a fent említett színészek tolmácsolásában. Képzeljük csak el: Cumberbatch lesz Sir Kán, a tigris; Blanchett lesz Ká, a kígyó; Bale pedig Bagira. A rendező fogja játszani Balut, a medvét, míg Peter Mullan Akelát, Rohan Chand pedig magát Mauglit.

Az alkotás producere Steve Kloves, a forgatókönyvet pedig Callie Kloves írja majd az eredeti regény alapján.

A Dzsungel könyve 2017. október 6-án érkezik előreláthatólag az amerikai mozikba.

Filmtekercs.hu

A Filmtekercs.hu Magyarország legnagyobb független online filmes lapja és a te kedvenc újságod.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com