Hírek

Holnaptól színpompás animáció lepi el a várost

Öt nap, öt helyszín, ötvenöt esemény: szerdán indul az Anilogue nemzetközi animációs fesztivál.

Szerdától vasárnapig Budapesten, 5 helyszínen 55 eseményt kínál a 17. Anilogue, ahol az elmúlt év legjelentősebb animációs alkotásait láthatja a közönség a világ minden tájáról. 13 egész estés filmet és 300 rövidfilmet vetítenek a Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon; idén először immár 3 kategóriában több mint 50 rövidfilm kerül versenybe, köztük több magyar alkotás is.

November 27-én, szerdán 19 órakor a bristoli Aardman stúdió Shaun, a bárány és a farmonkívüli című egész estés animációja nyitja az idei Anilogue-ot az Uránia Nemzeti Filmszínházban. Ezzel egyidőben, az Art + cinemában – csütörtökön 17 órakor pedig az Urániában – a Rövidfilmek II. szekcióban vetítik Buda Flóra Anna Entrópia című alkotását, mely a 69. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon Teddy-díjat nyert.

November 29-én, pénteken 9-től a Francia Intézetben, majd szombaton 15 órakor az Art + moziban a 4-8 éves gyerekek számára készített versenyfilmek futnak majd, köztük több magyar alkotás is. Klingl Béla Boxi: téli örömök című munkájában Kartomi, a csintalan papírfiú és Boxi, a kartonkutya különös történetei elevenednek meg egy gyermek képzeletbeli, háztartási hulladékból épült világában. Halasi Bálint Hídmester című filmjében a Lánchíd oroszlánjainak lusta délutánját egy félelmetes felleg fenyegeti. A hídmester dolga, hogy a nyűgös nagymacskák épségben átvészeljék az esőt. Glaser Kati Városi legendák sorozatának következő része pedig az emberi testtel foglalkozik. Aerobikozás közben jól megfigyelhető a fenséges és lenyűgöző, csodálatos anyukák sokfélesége, van belőlük mindenféle, színük és a méretük pedig eltérő lehet.

Kabul fecskéi

November 29-én, pénteken 10 órától a Francia Intézetben, majd szombaton 16.30 órakor az Art + moziban a 8-12 éves korosztályt célzó versenyfilmeket nézheti meg a közönség. Köztük van Kelen Bálint Draco, a borzasztó – és förtelmes barátainak rémületes kalandjai című műve, mely a Transzilvániai Bentlakásos Szörnyképző Intézetben játszódik, itt tanul hősünk, Draco a vidám, kétbalkezes vámpírgyerek és négy barátja. Szeiler Péter és Fritz Zoltán Hajótöröttek – fogjunk halat című ismeretterjesztő animációs sorozatának új epizódja is megtekinthető ekkor, melyben Kolos és nagypapája hajótörést szenvednek, majd egy lakatlan szigeten kötnek ki, ahol leleményességükre és természettudományos ismereteikre kell hagyatkozniuk, hogy életben maradjanak, de olykor egy barátságos tapír is segíti őket.

November 30-án, szombaton este 8-kor az Art + moziban pedig egy egész blokk új magyar animációt élvezhet a közönség, melyben Balogh Fábián, Horesnyi Máté, M. Tóth Géza, Tóth Luca, Simon Balázs és Kovács Eszter, Gyulai Panni és Rófusz Ferenc egy-egy alkotását vetítik, vasárnap 15 órakor pedig a Vuk alkotója, a tíz éve elhunyt Dargay Attila ritkán látható, korai filmjeiből lesz vetítés.

November 30-án 18.30-kor a berlini fal leomlásának idején játszódó, részben magyar készítésű Fritzi – egy forradalmi mese hazai ősbemutatójával zárul az Anilogue esti díjkiosztó gálán.

Több szakmai program is színesíti a fesztivál programját: Az Anilogue vendége lesz többek között a magyarul is megjelent regény, a Kabul fecskéi című francia festményanimáció egyik rendezőnője, Eléa Gobbé-Mévellec, aki mesterkurzust is tart, illetve november 30-án 15 órakor a Francia Intézetben Gauder Áronnal is lesz egy pódiumbeszélgetése, melynek moderátora Temple Réka executive producer.

Havasmezői Gergely

Havasmezői Gergely a Filmtekercs egyik alapítója. Történészként és újságíróként végzett, kommunikációs doktoriján dolgozik. Specializációja a film- és mozitechnika, a sci-fi és a társadalmi problémákkal foglalkozó filmek.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com