Hírek

Ismét az animációé a főszerep – Jön a 14. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál

Június 19. és 23. között tizennegyedik alkalommal rendezik meg a legnagyobb hazai animációs fesztivált, a Kecskeméti Animációs Filmfesztivált, melyen több mint 300 film látható nyolc helyszínen, emellett számos kiállítás, mesterkurzus, könyvbemutató és egyéb szakmai program várja az érdeklődőket.

 

A több mint 200 beérkezett magyar nevezésből összesen 2 egész estés alkotás, 14 diákfilm, 22 rövidfilm, 23 televíziós sorozatepizód és 28 alkalmazott animáció került a versenyprogramba, emellett közel 30 film az információs programba. Az európai versenyben 6 egész estés alkotás, 28 sorozatepizód és 6 speciál látható, valamint 12 animációt vetítenek versenyen kívül.

A magyar rövidfilmes versenyprogramban debütál itthon Andrasev Nadja legújabb animációja, a Szimbiózis, melyben egy fiatal nő a férje szeretői után kutat. Szintén a rövidfilmek között látható Buda Flóra Anna személyes hangvételű Entropia című MOME Anim diplomamunkája, mely az idei Berlinalén kezdte meg nemzetközi útját, ahol rögtön el is hozta az LMBTQ-filmeket elismerő Teddy-díjat. A KAFF-on vetítik először nyilvánosan Rófusz Ferenc új alkotását, Az utolsó vacsorát, mely Leonardo da Vinci ikonikus falfestményét eleveníti meg szimbolikus módon. Műsoron lesz még többek közt a Magyar Filmkritikusok Szövetsége által a legjobb 2018-as animációnak megszavazott, szürreális családtörténetet bemutató Sellők és Rinocéroszok Traub Viktória rendezésében, Orosz Tina a Budapesti Metropolitan Egyetemen készített Mamahotel című diplomafilmje, melyben a szülőkről való leválás nehézségeit jeleníti meg humoros módon, valamint Klingl Béla Remake című kisfilmje, mely a főszereplő életvonalát követi nyomon.

Az idei fesztivál versenyét három zsűri szemlézi. A KAFF alkotásait Ishu Pathel indiai animációs rendező, Csupó Gábor, a Klasky–Csupo animációs stúdió alapítója, Pápai Zsolt filmtörténész, Bán János író, valamint Lakatos Pál szobrász zsűrizi.

A június 19. és 23. között megrendezett KAFF nyolc helyszínen zajlik, és számos panoráma program várja a látogatókat. Az idei fesztivál vendégországa Afrika lesz, így az itthon kevésbé ismert afrikai animációs filmtermésből is látható válogatás. 2019-ben lesz 150 éves a japán-magyar diplomáciai kapcsolatok létrejötte, ezért a KAFF-on külön blokkot szentelnek a kortárs japán animációnak. A fesztivál ideje alatt ’work in progress’ előadást tart a most készülő Toldi sorozatról Jankovics Marcell, munkásságába vezet be Michaël Dudok de Wit, amerikai animációs tapasztalatairól mesél Csupó Gábor, Orosz István pedig az animációs filmkészítésig vezető útját mutatja be. A fesztivál ideje alatt kiállítás látható Ishu Pathel, Csáki László, Haui József, Bognár Éva Katinka, valamint Horkay István munkáiból.

A 14. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál és a 11. Európai Játékfilm és Tv-film Fesztivál programja a KAFF oldalán található.

Sajtóközlemény

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com