Hírek

Huszonhárom év börtönbüntetésre ítélték Harvey Weinsteint

Weinsteint nemi erőszak és szexuális bántalmazás vádjában találták bűnösnek.

Hosszú ügymenet végére tett pontot ma reggeli ítéletével a manhattani bíróság. A producerről 2017-ben derült ki, hogy évtizedeken át visszaélt a hatalmával és több tucat nőt zaklatott szexuálisan, többet közülük megerőszakolt. A bíróság végül két eset, egy 2013-ban elkövetett nemi erőszak, illetve egy 2006-os szexuális bántalmazás kapcsán vizsgálta bűnösségét. Számtalan zaklatási ügyének egy részét polgári úton rendezték, egy másik része pedig évtizedekkel korábban történt, elavultnak ítélték, így nem foglalkozott vele a bíróság.

Miután az esküdtszék mindkét perre vitt esetben bűnösnek mondta ki Weinsteint, szexuális erőszak és nemi erőszak vádjában, szabadlábon való védekezésének nem adott helyet a továbbiakban, és azonnal elszállíttatták. A producer mellkasi fájdalmakra panaszkodott, ezért börtön helyett kórházba került, ahol március 5-ig tartózkodott, majd innen átszállították a Rikers-szigeteki börtönbe.

Két nappal ezelőtt, Weinstein védőügyvédje benyújtott a bíróságra egy hét oldalas dokumentumot, amelyben a lehető legkevesebb büntetés (szexuális bűnözők esetében öt év) kiszabását kérte védencére. Írásában megemlítette Weinstein korábbi jótékonykodásait, valamint több társadalmat érintő ügyben mutatott támogatói hozzáállását.

Az ítélet kihirdetés előtt Weinstein a következőket mondta a bíróság előtt: „Teljesen össze vagyok zavarodva. Azt hiszem a férfiak össze vannak zavarodva ezzel az egésszel kapcsolatban… férfiak és nők ezreinek ez az érzése, akik vesztesei ennek az eljárásnak. Aggódom az ország miatt”.

A bíróság végül 23 év börtönbüntetés letöltésére ítélte Weinsteint, akire később, ugyancsak szexuális bántalmazás vádja miatt, vár még egy tárgyalás Los Angelesben.

Varga Dóra

Varga Dóra

Varga Dóra jelenleg az ELTE filmtudomány képzésének mester szakos hallgatója. Több éve foglalkozik filmkritikaírással, érdeklődési területe a feminista filmkritika valamint a filmzene elmélete, azok kortárs tendenciái. Különösen kedveli az amerikai függetlenfilmeket, a távol-keleti filmeket, a stop-motion animációkat és az európai művészfilmek bizonyos vonatkozásait.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

Kilépve a karanténból, de még annak hatása alatt elkészítettük a VLOGtekercs Romantika és nevetés listáját! 12 olyan vígjátékot és-vagy romantikus filmet listáztunk nektek, amit azoknak is látniuk kell, akiket egyébként hidegen hagy valamelyik műfaj. Az egy tucat film között van tinikomédia, animációs film, kicsit alpári, vagy éppen visszafogottabb, de egészen abszurd mozi is, hogy az egész család kedvére válogathasson. Igyekeztünk az elmúlt húsz év filmterméséből válogatni, de volt néhány klasszikus darab, amit annyira a szeretünk, hogy muszáj volt feltennünk a listára. Ráadásul arra is figyeltünk, hogy mindegyik filmet megtaláljátok valamelyik hazai streaming-szolgáltatón!

Inkább elolvasnád?

 

  • Műsorvezetők: Németh Míra, Énekes Gábor
  • Vágó: Nagy Tibor
  • Főcím: Gyenes Dániel
  • Projektvezető: Nagy Tibor
  • Producer: Molnár Kata Orsolya