Hírek

Így neveld a sárkányodat 3. előzetes

Megérkezett a Universal Pictures és a DreamWorks animációs filmjének, az Így neveld a sárkányodat 3-nak a teljes előzetese. Ez immáron a harmadik és egyben végső  előzetes a februári bemutató előtt.

A filmben Hablaty újabb kihívások elé néz. Olyan veszély leselkedik rá és barátaira, ami során lehetetlennek tűnő dolgokat kell véghezvinniük.

A harmadik rész kedvéért Dean DeBlois visszatért a rendezői székbe.

És ahogy a főszereplő lassan felnő, a kalandok is komolyabbra fordulnak és más színezetet kapnak. Míg az első rész gyermeki volt, ahol „olyannyira ügyesen rajzolták meg a lényeket, hogy egy-egy szemvillanás alatt a valóban ijesztő és dühös sárkányok szelíd és édes kisállatokká válnak”; a második részben „a könnyed vígjátékelemeket a minimálisra csökkentették, kevés volt a jóízű kacagás, vagy ha mégis akadt, akkor az csak a túlzott komolyság és nagy dráma ideiglenes feloldására szolgált.” A harmadik részben pedig megjelenik egy (vagyis két) szerelmi szál is…

Keller Mirella

Keller Mirella az ELTE Filmelmélet és filmtörténet, illetve Magyar nyelv és irodalom szakán végzett. Jelenleg a Nyelvtudományi Doktori Iskola PhD-hallgatója. 2008 óta publikál filmes cikkeket, 2010 óta a Filmtekercs.hu szerzője.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com