Hírek

Íme, az első hivatalos fotó Denis Villeneuve Dűnéjéből

Denis-Villeneuve-Dune

Denis Villeneuve Dűnéjének első hivatalos fotóján a Timothée Chalamet által alakított gondolataiba merülő Paul Atreides látható.

Denis Villeneuve Dűne című filmje a harmadik adaptációja lesz Frank Herbert kultikus regényfolyamának, David Lynch 1984-ben forgatott mozifilmje és egy 2000-ben napvilágot látott háromrészes minisorozat után.

A Vanity Fair hasábjain megjelent fotón Timothée Chalamet látható Paul Atreidesként, ennek az összetett világnak a kiválasztottjaként, amint a háttérben látható szállító hajók megérkezésére vár a Caladanon nevű bolygón (hogy aztán azok a fűszereiről híres Arrakis bolygóra vigyék).

Azaz a projekt átlépte a vizuális startvonalat, innentől kezdve egyre gyakrabban számíthatunk újabb és újabb információkra a Dűnével kapcsolatban,

Aminek egyik érdekessége egyébként, hogy a rendező neve – aki eddig a Szárnyas fejvadász 2049 és az Érkezés révén tette le kézjegyét az SF műfaj világában – most először tűnik majd fel a producerek között is. Továbbá Eric Roth és Jon Spaihts írókkal együtt a forgatókönyv megírásában is részt vett.

A december 18-án mozikba kerülő – részben Magyarországon forgatott – produkcióban  rengeteg jól ismert név bukkan majd fel. Paul szüleinek szerepében a Star Wars: Skywalker korában Poe Dameront alakító Oscar Isaac és a Mission: Impossible – Utóhatásban szereplő Rebecca Ferguson lesz látható. Mentorát pedig Josh Brolin alakítja.

A stáblistán feltűnik majd Stellan Skarsgård, Dave Bautista, Zendaya, Jason Momoa és Javier Bardem neve is.

Herbert 1965-től kezdett regényciklusát fia, Brian Herbert és Kevin J. Anderson bővítette számos további kötettel. Az általuk épített univerzum pedig láthatóan hosszú időre magába szippantotta Villeneuve -öt, aki egy ezen a világon alapuló spin-off sorozat pilotját is rendezi majd. A Dune: The Sisterhood cselekményének középpontjában a kizárólag nőkből álló Bene Gesserit Rend áll majd.

Mlinárik Mariann

Mlinárik Mariann

Mlinárik Mariann az ELTE-n végzett filmelmélet és filmtörténet, illetve történelem szakon. Érdekli a marketing, a reklám és a streaming platformok világa, specializációja a horror és a társadalmi problémákkal foglalkozó filmek. mlinarikmariann@filmtekercs.hu

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

A szuperhősök már ezerszer megmentették a világot a moziban. Mi a helyzet a tévével?

A VLOGtekercs ebben a hónapban a képregényadaptációk közül azokkal foglalkozik, amik nem a mozit célozzák. A tévében és a streaming-szolgáltatókon sorra érkeznek azok a képregényfeldolgozások amik valamilyen módon különlegesek, ráadásul nem csak saját kategóriájukban. A szuperhősök már meghódították a teljes popkultúrát, beleértve a kiképernyőt is, most megmutatjuk, hogyan!

Műsorvezető: Németh Míra

Szöveg: Vida László

Vágó: Nagy Tibor

Főcím: Gyenes Dániel

Projektvezető: Nagy Tibor

Producer: Molnár Kata Orsolya