Megérkezett az első teljes előzetes a Legendás állatok és megfigyelésük – Dumbledore titkai című új Harry Potter prequelnek. A betekintőben pedig Mads Mikkelsent is megcsodálhatjuk Gellert Grindenwald szerepében.
Végre rendesen belenézhetünk, mi is vár ránk tavasszal a Roxfort falain belül és kívül. A Legendás állatok 3 új előzetese visszarepít minket a varázsló iskolába, ahol egy kisebb csapat próbál felkészülni a Grindenwald ellen vívott csatára. A hatalmas varázsló ugyanis uralni akarja a mágikus világot, a fiatal Dumbledore pedig egymaga kevés lenne ellene.
Az eddig Johnny Depp alakította karakter ezúttal Mads Mikkelsen megformálásában kerül a rajongók elé.
A rendezői székben ismét David Yates foglal helyet, akitől nemcsak az előző két Legendás állatok-filmet kaptuk, de ő készítette a Harry Potter széria utolsó 4 darabját is. Az alkotó mostanra finoman szólva is otthonosan mozog a varázslók és muglik birodalmában.
Jó hír pedig, hogy ezúttal régi írótársa, Steve Kloves is csatlakozott hozzá, aki egyébként az összes HP filmen dolgozott korábban. Ő és persze J. K. Rowling írták az új felvonás forgatókönyvét.
Ez a csapat egészül ki a már jól ismert színészekkel, no meg az új arcokkal. Visszatér hozzánk Eddie Redmayne, Jude Law, Katherine Waterston, Ezra Miller, Dan Fogler és Alison Sudol. A friss vért pedig Mads Mikkelsen mellett Oliver Masucci, Richard Coyle és Wilf Scolding jelentik.
A Legendás állatok és megfigyelésük – Dumbledore titkai ráadásul továbbra is tartja az előrehozott premierdátumot, azaz ha minden jól megy, április 15-én mozikba kerül a film.
Ha valakinek azonban túlságosan messzinek tűnik az április közepe, annak nem kell aggódnia. Január 1-jén ugyanis egy Harry Potter különkiadás kapcsán ismét elmerülhetünk Rowling varázslatos történeteiben, valamint a jövőre 20. évét ünneplő első film emlékeiben.