Hírek

Itt Az ifjú pápa pilotja

the-young-pope-jude-law-smoking-in-dark-1024x576Pénteken indult az HBO-n és az HBO GO-n Paolo Sorrentino új sorozata, Az ifjú pápa, amelyben Jude Law alakítja a fiktív katolikus egyházfőt. A nagyszabású európai koprodukció azért is különleges, mert ez az Oscar-díjas rendező első sorozata.

Öt ország tévéseinek összefogásával, az HBO közreműködésével készítette új sorozatát Paolo Sorrentino, A nagy szépség című film Oscar-díjas rendezője. A széria az újonnan megválasztott, egészen fiatal, és amúgy az első – fiktív – amerikai pápának, XIII. Piusznak a történetét meséli el. Lenny Belardo (Jude Law) nem éppen hétköznapi figura, egy ellentmondásos, összetett egyéniség. Miközben makacsul szembeszáll a vatikáni udvaroncokkal, együttérzéssel fordul a gyengék és a szegények felé.

Az alábbi sorokban röviden összefoglalunk mindent, amit a főbb szereplőkről tudni érdemes. Előtte azonban mindenki figyelmébe ajánljuk az alábbi linket, ahol regisztráció nélkül megtekinthető az első epizód.

 

Lenny Belardo (Jude Law) az első olasz-amerikai pápa a történelemben, és a legfiatalabb pap, akiből pápa lett valaha. Mindössze negyvenhét éves volt, amikor megválasztották XIII. Piusz pápának.

Lenny mindig is szelíd és engedelmes bíboros volt, megválasztása meglepetés mind fiatal kora, mind mérsékelt politikai befolyása miatt. Ugyanakkor egyesek szerint éppen ezek a vonásai szóltak megválasztása mellett. Lenny azonban egy erőszakos és reakciós fordulatot hajt végre, mellyel bebizonyítja, hogy képes lerázni magáról azokat, akik megkísérlik irányításuk alatt tartani a Szentatyát: mentorát, Michael Spencer bíborost és Angelo Voiello bíborost, a pápai államtitkárt. Az egyetlen ember, aki közel áll hozzá, Mária nővér, aki negyven évvel ezelőtt befogadta az árvaházába, és aki vér szerinti szülei helyett is anyjaként bánt vele.

A gyerekkori elhagyatás a legmélyebb sérülése, és ettől nem fogható semelyik másik pápához: amellett, hogy Lenny konzervatív pápa, egyben gyötrődő ember is, akit cserbenhagytak azok, akik a világra hozták. Amiatt, hogy úgy érzi, elárulták, a hithez fűződő viszonya is ellentmondásossá vált az évek során; pedig az ő hitétől világszerte milliók hite függ.

azifjupapa

Mária nővér (Diane Keaton) egy okos tekintetű, még mindig szép nő. Lenny számára ő jelenti az anyát: ő fogadta Lennyt az árvaház udvarán, amikor a szülei magára hagyták. És neki köszönhető az is, hogy Lenny jó kereszténnyé vált. Sőt, Mária véleménye szerint kész szentté. Emiatt, amint elfoglalja a pápai széket, XIII. Piusz ragaszkodik hozzá, hogy Mária mellette legyen.

Mária nővér erős akaratú nő. Úgy tűnhet, nem érintik a vatikáni hatalomgyakorlás szövevényes ügyei. Azonban csekély politikai tapasztalata ellenére Lenny kinevezi személyi titkárának, és kiderül, hogy Mária nagyon is rátermett – emiatt ellentétbe is kerül Angelo Voiello pápai államtitkárral.

Michael Spencer (James Cromwell) az egyik legbefolyásosabb vatikáni bíboros, és sokan úgy vélik, talán ő maga szeretett volna pápa lenni. Spencer művelt teológus, aki élete nagy részében azon az egyetemen tanított, ahol Lennyt is megismerte. Formálta Lenny gondolkodását, a szárnyai alá vette és a mentorává vált, olyannyira, hogy Belardót nevezte ki utódjává a New York-i egyházmegye élére, amikor őt Rómába rendelték. Spencer választása azért esett a fiatal Lennyre, mert színtelennek és formálhatónak tartotta, és a bíboros mindig is az ilyen tulajdonságokkal bíró alárendelteket értékelte.

De a konklávé során valami félremegy: Spencer meglepetésére nem kapja meg a szükséges szavazatokat, és a bíborosok végül Lenny Belardóban, Spencer pártfogoltjában egyeznek meg. A folyosói pletykák szerint ez részleges győzelmet jelent Spencer számára, de a bíboros tisztában van vele, hogy nem ő fogja a színfalak mögül irányítani az új pápát. Ráeszmél, hogy Lenny kész rá, hogy feláldozza mentorát.

Dussolier bíboros (Scott Shepherd) elbűvölő ember, egyben Lenny Belardo legjobb barátja. Együtt nőttek fel Mária nővér árvaházában, de felnőttkorukban elváltak az útjaik: Lennyt Spencer vette a szárnyai alá, Dussolier pedig teológiát tanult, majd misszionáriusként beutazta a világot, hogy elvigye Isten szavát a szegényekhez és elesettekhez. Sosem vágyott az egyházon belüli felemelkedésre és karrierre, ám, amikor Lennyt pápának választják, gyökeresen megváltozik az élete: XIII. Piusz úgy dönt, hogy ő lesz a Klérus Kongregációjának prefektusa, és ő fogja a világ minden tájáról kiválasztani a papokat. Azonban a hosszú évek óta kettős életet élő Dussolier számára nem lesz könnyű rájönni, hogy mit is jelent jó papnak lenni.

Angelo Voiello (Silvio Orlando) a pápai államtitkár, egy hatvanas évei elején járó férfi, aki folyamatosan ravasz arckifejezéssel járkál. Eredetileg Nápolyból származik és jól ismeri a szentszék termeit és titkait: számos könyvet is írtak már róla. A sajtó, nem túl szellemesen, úgy szokott hivatkozni rá, hogy ő a férfi a kulisszák mögött.

Maga is könnyedén megcélozhatta volna a pápaságot, azonban Voiellónak tökéletesen megfelel a Pápai Államtitkárság vezetése, ebben a pozícióban ugyanis remekül tudja kamatoztatni politikai képességeit. Szemben sok más pappal, ő tisztában van vele, hogy nem egy szent: már csak azért sem, mert kedvenc futballcsapatát, az SSC Napolit majdnem annyira szereti, mint Istent.

Amikor Lenny elfoglalja Szent Péter trónját, a kétszínű mesterkedésben gyakorlott Voiello mindent megtesz, hogy kordába szorítsa a reakciós és irányíthatatlan pápa veszélyesebb ösztöneit. Azonban balszerencséjére XIII. Piusz sokkal makacsabb ellenfél, mint amilyenre számított.

Súlytalan zuhanás – A nagy szépség

Sofia Dubois (Cécile de France) a Vatikán fiatal és elragadó marketing- és kommunikációs vezetője. Egy neves amerikai egyetemen szerzett diplomát, és vállalkozószelleműen menedzseli a Vatikán imázsát. Reméli, hogy az új pápa fiatal korát és vonzó megjelenését fel tudja használni az egyház arculatának építéséhez és a termékeladások felfuttatásához. Azonban az új pápa rejtőzködni akar, mert úgy véli, ezzel kíváncsiságot gerjeszthet az emberekben, úgyhogy Sofia kénytelen hirtelen módosítani korábbi terveit. Eleinte Lenny és Sofia bizalmatlanok egymással, de idővel oldódik köztük a feszültség, és kedélyesen ironikus viszony alakul ki köztük.

Ester Aubry (Ludivine Sagnier) egy harmincöt éves, szűzies, tökéletes szépség, aki megingathatatlanul hisz Istenben. A vatikáni Svájci Gárda egyik tagjának, Peternek a felesége, és az álma, hogy anyává válhasson. Azonban Ester meddő, és az imádság erejében bízva szeretné elérni a célját. A hite révén Lenny közelébe kerül, és rögtön megérti az üzenete lényegét: éjszakánként a Szent Péter téren imádkozik mozdulatlanul és bűnbánóan, amire a pápa is felfigyel. Barátság alakul ki közöttük, olyan barátság, ami örökre megváltoztatja a fiatal nő életét, és bizonyos mértékben XIII. Piuszét is.

azifjupapa2

Ötvenöt éves, szelíd természetű és szerény: így fest Monsignore Bernardo Alonso Gutierrez (Javier Cámara), a Pápai Liturgikus Szertartások Hivatalának spanyol születésű fő szertartásmestere. Mély őszinteségével, illetve azzal, hogy mindig távol maradt a vatikáni hatalmi játszmáktól, felkelti Lenny Belardo kíváncsiságát. A pápa és Gutierrez közt bizalmas kapcsolat szövődik, és ezáltal a bíboros értékes fegyverré válik Voiello és a pápa összes olyan ellenfele kezében, akik tudják a titkait. Meglepő módon Lenny Belardo ezután úgy dönt, hogy nagyon nehéz feladatot bíz rá: az Egyesült Államokba küldi egy olyan megbízással, ami nyilvánvalóan meghaladja a képességeit.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com