Hírek

Vajon melyikük lesz fesztiváldíjas? – itt az öt legújabb Inkubátor-győztes film

A zsűri döntése alapján Podhradská Lea Apám lánya, Szeleczki Rozália Cicavízió, Hevér Dániel Valami madarak, Breier Ádám Lefkovicsék gyászolnak című filmtervei nyertek, és Sós Bálint Dániel a Minden rendbennel lett közönségdíjas.

A Toldi mozit a hosszú bezártság után ismét megtöltötték péntek délután a pályakezdő filmesek és szakmabeliek az NFI Inkubátor Programjának Pitch Fórumán, mely az elmúlt években a fiatal filmesek kihagyhatatlan találkozója lett. A helyszínen és online több mint 200-an követték az eseményt, melyen a 10 legizgalmasabb elsőfilm tervet prezentálták a magyar film ifjú tehetségei.

Káel Csaba, a mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos a rendezvényen elmondta, hogy „Nagy öröm újra személyesen találkozni, együtt látni sok szakmabelit. A mai elsőfilmesek irigylésre méltó helyzetben vannak, hisz a korábbi filmes generációknak nem biztosítottak olyan jó terepet, mint ma az Inkubátor Program. A Filmintézet szakembereinek közreműködése mellett a tehetséggondozó program jelentős anyagi támogatást is biztosít a fejlesztéshez és a gyártáshoz egyaránt. Újdonság, hogy marketing támogatásra is pályázhatnak a fiatal alkotócsapatok profi szakemberek bevonásával már a forgatás kezdete előtt is.”

A döntősök közül az 5 nyertest szakmai zsűri – Borka Csilla és dr. Kálmán András forgalmazási szakemberek, Császi Ádám és Lakos Nóra filmrendezők, Stalter Judit producer – és a Pitch Fórumon személyesen vagy online résztvevő közönség választotta ki.

A zsűrit képviselve dr. Kálmán András emlékeztetett, hogy „az Inkubátor Programban készült kis költségvetésű filmek az elmúlt években legalább akkora sikereket értek el, mint az átlagos költségvetésű alkotások, melyeket tapasztalt mozifilm rendezők készítettek.”

 

A 6. Inkubátor Program Pitch Fórum nyertesei:

  • Podhradská Lea: APÁM LÁNYA / kreatív dokumentumfilm
  • Szeleczki Rozália: CICAVÍZIÓ / abszurd, romantikus vígjáték
  • Hevér Dániel: VALAMI MADARAK / dráma, vígjáték
  • Breier Ádám: LEFKOVICSÉK GYÁSZOLNAK / családi dráma
  • Sós Bálint Dániel: MINDEN RENDBEN / pszicho dráma

A filmtervekről bővebben

Az NFI Inkubátor Programról

A Nemzeti Filmintézet Inkubátor Programjának célja a magyar film új hangjainak, friss tehetségeinek és időszerű témák feldolgozásának támogatása. A program alapelve, hogy az NFI a mozifilmekhez képest jóval kisebb költségvetést biztosít a produkcióknak, így az alkotói kreativitásnak különös szerepe van.

Az Inkubátor Program egyedülálló és rendkívül népszerű a pályakezdők körében, tavaly 68 pályázat érkezett, melyek közül a szakmai előzsűri választotta ki a 10 továbbjutó filmtervet. A döntős projektek 2 millió forint forgatókönyv-fejlesztési támogatásban részesültek.

A 10 alkotócsapat felkészülést az NFI Fast Forward Programja keretében szervezett workshopok segítették.

A 2015-ben életre hívott Inkubátor Program keretében már 29 elsőfilmes csapat kapott gyártási támogatást, köztük Szilágyi Zsófia Egy nap című alkotása, melynek világpremierje a cannes-i fesztiválon volt és elnyerte a filmkritikusok nemzetközi szövetsége, a FIPRESCI rangos díját. Csuja László Virágvölgy című road movie-ját többek között a Karlovy Vary filmfesztiválon díjazták. Zurbó Dorottya Könnyű leckék című dokumentumfilmje a locarnói premierjét követően világszerte nagy siker volt.

2019-ben mutatták be Kárpáti György Mór a ’48-as szabadságharc leverése után játszódó, Guerilla című történelmi drámáját és Hartung Attila FOMO – Megosztod, és uralkodsz című filmjét, mely az első magyar mozifilm volt kifejezetten a Z generációról, továbbá Nagy Zoltán Szép csendben című drámáját, mely egy ifjúsági zenekar kulisszái mögé engedett bepillantást. Visky Ábel Mesék a zárkából című alkotása a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál (BIDF) szakmai zsűrijétől elnyerte a fődíjat a magyar filmek versenyében.

2021-re összesen öt Inkubátoros film mozipremierjét tervezik az alkotók, és jelenleg is három játékfilm forog és két animáció készül a Nemzeti Filmintézet fiatal alkotókat támogató programjának támogatásával.

NFI

Címkék

Filmtekercs.hu

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com