Hírek

Ismét összeáll J.J. Abrams és az HBO – Jön a They Both Die at the End sorozat

Közös projektbe fogott megint az HBO és J.J. Abrams. Chris Kelly közreműködésével érkezik a They Both Die at the End című sci-fi sorozat – áll a Deadline hírében.

Adam Silvera 2017-ben megjelent munkája, a They Both Die at the End hamar bestseller lett. Az érzékeny, eredeti és mély könyv két fiút állít középpontba. A történet a közeljövőben játszódik, amikor is mindenki kap egy hívást halála napján, hogy tudja, mikor is jött el az utolsó nap.

A sztori olyan embereket mutat be, akik megkapták ezt a bizonyos hívást, azaz életük utolsó napját töltik a Földön. Hol vicces, hol drámai, hol romantikus az aktuális szál, amit az író lekövet.

Ezt ülteti át kisképernyőre J.J. Abrams az HBO-val karöltve. A sorozat másik producere pedig Chris Kelly lesz, akitől legújabban a The Other Two című sorozatot láthattuk.

Abrams nem először kerül össze az HBO-val, hiszen a Bad Robot Productions nevű cége hozta el nekünk a Westworldöt is, illetve az alkotó Demimonde című fantasysorozatát szintén a csatorna fogja életre kelteni.

A készülő sorozatról egyelőre nem tudni sokat. Se premierdátum, se szereplők nincsenek még lekötve a projekthez, de az eredeti anyag és egy ilyen csapat mellett már most garantált, hogy minőségi sci-fi lesz a They Both Die at the End.

Kajdi Júlia

Kajdi Júlia az ELTE-n végezte el a filmes alapszakot, majd az Edinburgh-i Egyetemen a mesterszakot. 2014 óta tagja a ‘tekercsnek. Specializációja a thriller, a krimi és Alfred Hitchcock. Ő a Hírek rovat vezetője.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com