Hírek

Itáliai utazás: Olaszország az Urániában

Cinema Paradiso

Filmtörténeti klasszikusokon és kortárs mozidarabokon keresztül ismerkedhetnek meg Olaszország tájaival, történeteivel az Uránia Nemzeti Filmszínházban november 21-én induló, Itáliai utazás című vetítéssorozat nézői.

Az Uránia és a Budapesti Olasz Kultúrintézet közös sorozata kétheti gyakorisággal, tizenhárom alkalommal jelentkezik.

A sorozat előzménye a 2017/18-as évad nagy sikerű válogatása, a Római anzix volt, amely az olasz fővárosra koncentrált.

Ezúttal a „csizma” eldugottabb szegleteibe kalauzolják el a nézőket: néhány észak-olasz város érintése mellett elsősorban a déli tartományokra – Campaniára, Pugliára, Basilicatára, Calabriára, Szardíniára és Szicíliára – összpontosítanak.

Szicíliába éppen a nyitófilm, Giuseppe Tornatore önéletrajzi ihletésű klasszikusa, a Cinema Paradiso révén juthatnak el a nézők. Campaniát egy másik klasszikus, Vittorio de Sica Házasság olasz módra című remeke idézi meg Sophia Lorennel és Marcello Mastroiannival a főszerepben.

Jelenet Matteo Garrone Dogman – Kutyák királya című filmjéből

Puglia filmje a sorozatban egy tavalyi alkotás, a Disperata bárkája lesz, amely a címbéli falu olaszosan temperamentumos lakóival ismertet meg. A Basilicata parttól partig című vígjáték az olasz csizma „bokájánál” fekvő tartományba röpíti el a nézőket egy éppen újraszerveződő amatőr zenekar kalandjairól mesélve. Calabriába pedig az immár szintén klasszikusnak mondható A calabriai fiú című Comencini-filmmel jutnak el a nézők, egy olyan kisfiú történetén keresztül, aki a római olimpia hatására beleszeret a hosszútávfutásba.

Északi tájakon is járhatunk

Lazio a helyszíne a sorozat két filmjének is: a Cannes-ban idén bemutatott és a legjobb férfi főszereplő díjával jutalmazott Dogman – Kutyák királya című alkotásnak és Alice Rohrwacher 2018-as csodabogár-történetének, A szent és a farkasnak. Szardínia szigetére szintén egy egészen új mozifilm, A férfi, aki megvette a holdat című Paolo Zucca-komédia visz át.

Velencét a Lux-díjas A lány és a költő, Toscanát a Paolo Virzi rendezte Toszkán szépség, a Vezúv vidékét pedig Ferzan Özpetek Fátyolos Nápoly című thrillerével járhatja be a közönség. Az északi tartományok közül Piemont került még be az Itáliai utazásba Valeria Bruni Tedeschi színész-rendező Kastély Olaszországban című kapuzárási komédiájával.

Toszkán szépség

Szerepel a válogatásban a széria címadó darabja, Roberto Rossellini Itáliai utazás című 1953-as filmje is – főszereplők: Ingrid Bergman és George Sanders –, amelyben a külföldi utazó szemével lehet rácsodálkozni a dél-olasz kultúrára.

A filmeket eredeti nyelven, magyar felirattal mutatják be. A Nemzeti Kulturális Alap támogatásával megvalósuló vetítések előtt meghívott vendégek, irodalmárok, filmtörténészek, az olasz kultúra jó ismerői avatják be a közönséget a filmek és a megjelenő tájak titkaiba.

Részletes program itt.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com