Hírek

Itt a gyerekkompatibilis Deadpool első előzetese

Nincs két hete, hogy kiderült: a Once Upon a Deadpool – aminek eddig leginkább csak a címét ismertük – valóban a Deadpool 2. családbarát kiadása lesz, most pedig az első előzetest is megkaptuk hozzá.

De hogy mit is jelent a családbarát megjelölés? Nagyon úgy tűnik, hogy egy olyan újravágott verziót, amiben minden jelenet megfelel a 13-as korhatár-besorolásnak.

Ez pedig, lássuk be, a Deadpool 2. esetében elég érdekes megszorítás, hiszen jóformán alig marad így jelenet, amit meghagyhatnak, közben pedig a cselekményt is előreviszi. Hogy ezt a hiányosságot orvosolják, azért néhány új jelenetet is leforgattak – ezt már maguk az alkotók árulták el.

A Once Upon a Deadpool december 12-től lesz látható az észak-amerikai mozikban, ráadásul mindössze két héten keresztül, a magyar moziközönség viszont sajnos hiába várja a hazai bemutatót, itthon nem lesz hozzá szerencsénk.

Avatar

Wehli-Nardai Dorina

Wehli-Nardai Dorina a ZSKF szabad bölcsészet, majd az ELTE BTK filmtudomány szakán diplomázott. 2011 óta a Filmtekercs szerkesztőségének tagja. Specializációja a gender témák, a dráma, a krimi, a thriller, valamint a spanyol, francia, német és távol-keleti film. nardaidorina@filmtekercs.hu

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..