Hírek

Itt az előzetes Brian De Palma új filmjéhez, amelyet „szörnyű élményként” emleget a rendező

2012 óta először készített filmet Brian De Palma, még ha nincs is annyira oda az egész projektért. Domino előzetes, főszerepben Nikolaj Coster-Waldau.

A valaha ikonikus Brian De Palma végre újabb mozifilmmel állt elő. Utoljára 2012-ben láthattuk rendezését a nagyvásznon, ez volt a korántsem jól sikerült Gyilkos vágyak. Ha pedig azt vesszük, hogy legújabb projektét mennyire nem nagy szívvel támogatja, lehet, hogy a Domino sem lesz újabb ékköve az egyébként tehetséges alkotó munkásságának.

A film egy konvencionálisabb akció-thriller keverék, amelyben egy rendőr száll szembe az ISIS egy terroristájával, miután az megölte a társát. Persze a szálak sokkal magasabbra futnak, és a férfi nem tudhatja, kiben bízhat. Nem egy tipikusabb, műfaji és művészfilmes határon táncoló alkotásra számíthatunk tehát.

De Palma még 2017-ben jelentette be, hogy mivel készülne legközelebb, azóta azonban rossz szájízzel nyilatkozik a filmről. Azt is kijelentette, hogy a projekt nem az övé, hiszen a forgatókönyvet nem ő írta (hanem Petter Skavlan). Elmondása szerint számára nem annyira fekszik ez a bosszúállós felállás, és nem tervezte kibontani a terrorizmus politikai oldalát a filmben. Sokkal inkább egy új vizuális narratíva felé mozdult el az alkotó, amit azért még a lenti előzetes is szépen előrevetít. Állítólag a terrorizmus és az internet, televízió és közösségi média kapcsolatán lesz a hangsúly a Dominóban.

Az is jelentős, hogy De Palma eredetileg 148 percesre tervezte a filmet, amely végül mindössze 88 percen át fut majd. Nyilván ez is nagyban hozzátett ahhoz, hogy a rendező „szörnyű élményként” írja le a projekt megszületését.

Mi azonban egy kicsit bizakodóbbak vagyunk, főleg, hogy a főszerepben mindenki kedvenc Jaime Lannistere, Nikolaj Coster-Waldau szerepel, aki korábbi filmekben is bizonyított már. Ilyen a Fejvadászok, A góré vagy a Small Crimes. Hozzá csatlakozik Guy Pierce, Carice van Houten és Eriq Ebouaney is.

A Domino május 30-án kerül a hazai mozikba.

Kajdi Júlia

Kajdi Júlia az ELTE-n végezte el a filmes alapszakot, majd az Edinburgh-i Egyetemen a mesterszakot. 2014 óta tagja a ‘tekercsnek. Specializációja a thriller, a krimi és Alfred Hitchcock. Ő a Hírek rovat vezetője.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés