Mint tavaly kiderült, Danny Boyle végül nem a 25. James Bond filmet rendezi, hanem egy musicalt a Beatles dalaival. A Yesterday-hez most megérkezett az első előzetes.
Danny Boyle már akkor is nyilatkozott a musical terveiről, amikor még úgy volt, hogy a legújabb Daniel Craig-féle James Bondot rendezi. Azóta Boyle „kreatív különbségek” miatt kiszállt a kémfilmből, így volt ideje teljes energiáját a régóta dédelgetett musicalét megvalósítani.
A filmen az Igazából szerelem írójával, Richard Curtisszel dolgozott együtt. A Beatles zenéire építő alkotás a Yesterday címet kapta – nyilvánvaló okokból. Egyrészt azért, mert ez az egyik legikonikusabb dala a mesés négyesnek, másrészt pedig a film történetéből is adja magát a cím. A Yesterday ugyanis arról szól, hogy egyik napról a másikra mindenki elfelejti a Beatles létezését, kivéve Jack Malikot (Himesh Patel).
Jack pedig elkezdi játszani a legendás számokat, így egykettőre hatalmas sztárrá válik. Az előzetesből (és a filmről szóló korábbi hírekből) az is kiderül, hogy nagyon kortárs közegbe helyezik Jack hírnevét: Ed Sheeran – mint korunk körülrajongott popénekese – karolja fel, és meghívást kap James Corden esti show-jába is.
A többi szerepben a tehetséges komika, Kate McKinnon mint Jack menedzsere, Lily James mint a barátnő lesznek láthatóak.
A Yesterday egyébként a trailer alapján nem csak a dalokban és a címben idézi meg a Beatlest: az Egy nehéz nap éjszakája azon jelenete is felfedezhető a trailerben, amikor John, Paul, George és Ringo a rajongók elől rohannak.
A Yesterday magyar premierje június 27-én lesz.