Hírek

Itthon is láthatjuk a Ghibli Stúdió új filmjét!

A Mozinet Filmnapokon láthatja először a magyar közönség a japán Ghibli Stúdió Cannes-i különdíjas A vörös teknős című új animációs filmjét. A filmmustrát október 28. és 31. között rendezik meg országszerte 14 art moziban.

A Mozinet Filmnapok válogatásában öt film hazánkban először, további tíz pedig újra látható lesz a mozivásznon. Mindegyik alkotásban közös, hogy a világ legrangosabb filmes mustráján mutatták be őket.

A Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál Un Certain Regard szekciójának különdíját kapta A vörös teknős című animációs film. A japán stúdió fennállása óta először engedett külföldi alkotót a berkeibe: az egészestés alkotás az Oscar-díjas Michael Dudok de Wit kilencévnyi megfeszített munkája eredményeként született. A Ghibli nevéhez olyan kiváló animációs filmek fűződnek, mint a Chihiro Szellemországban, A vándorló palota vagy a Szél támad.

A vörös teknős történetében egy hajótörött férfit mos partra a tenger. A szerencsés, ám magára hagyott túlélő felfedezi a trópusi sziget élővilágát, miközben különös kapcsolatba lép az egyik óriás teknőssel. Az élet örök körforgásáról szóló, elsősorban felnőtteket célzó, lenyűgöző látványvilágú mese egyszerre ötvözi az európai és japán gondolkodásmódot, miközben szívszorító módon mutatja be természet és ember egymásra utalt kapcsolatát.

A filmet Bucsi Réka rövid animációjával, a Love-val együtt vetítik majd.

A filmnapok sokszínű programjában szerepel Park Chan-wook A szobalány című koreai erotikus thrillere, Juho Kuosmanen Olli finn alkotó Maki legboldogabb napja című szerelmi története, valamint Asghar Farhadi iráni rendező Az ügyfél című párkapcsolati drámája. Emellett Alain Guiraudie francia rendező Állva maradni című alkotását, és Bruno Dumont A sors kegyeltjei, meg a többiek című abszurd vígjátékot is vetítik. Műsorra tűzik a legnagyobb nemzetközi sikert elért magyar filmet, a Saul fiát is.

A 6. Mozinet Filmnapok helyszínei: Budapest – Puskin Mozi, Békéscsaba – Center, Debrecen – Apolló mozi, Eger – Agria, Győr – Rómer Ház, Kecskemét – Otthon mozi, Miskolc – Művészetek Háza, Nyíregyháza – Krúdy mozi, Pécs – Apolló mozi, Szeged – Belvárosi mozi, Szentendre – p’Art mozi, Székesfehérvár – Barátság mozi, Szombathely – Savaria mozi, Veszprém – Városi Művelődési Ház.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com