Hírek

Izraeli thrillersorozattal nyitja az őszt a FOX

Augusztus végén érkezik a Hamis zászló című izraeli sorozat a Foxra, amely egy napon debütál a csatornán Az alvilág királynője második évadával.

A Hamis zászló című sorozat öt izraeli állampolgár történetét meséli el, akik váratlanul egy nemzetközi kémbotrány középpontjában találják magukat. Az iráni védelmi miniszter könyörtelen elrablásával vádolják őket, amelyet a miniszter titkos moszkvai látogatása során követtek el. A hírekben egymás után jelennek meg a neveik és útleveleik, valamint a biztonsági kamerák felvételein is őket vélik felfedezni az emberrablás időpontjában. A fejlemények fenekestül felforgatják az életüket, és csakhamar rájönnek, hogy mind az öten veszélyben vannak. Letartóztatják őket, durva kihallgatások várnak rájuk, miközben fogalmuk sincs, kiben bízhatnak.

„Hamis zászló kifejezéssel olyan akciókat jelölnek (pl. kémkedést vagy terrortámadást), melyeket úgy tervelnek ki és hajtanak végre, hogy később mást gyanúsítsanak meg az elkövetéssel”

– mondja Maria Feldman a sorozat alkotója, majd hozzáteszi, az eredeti ötletet valós esemény adta, de ezt leszámítva az egész történet a képzelet szüleménye. „A legnagyobb kihívás az volt számunkra a sorozat készítése során, hogy a történet öt karakterről szól, tehát nem csak egyetlen főszereplőt kell követnünk. Több különböző nézőpont van, így a helyszínek is eltérnek. Az összetett cselekmény és az egyedi stílus teszi különlegessé ezt a szériát” – mondja Feldman.

A sorozat érdekessége továbbá, hogy hétköznapi emberek szemszögéből láthatjuk a történetet: egy házasodni készülő könyvelő, egy családos ember, egy zenész és egy tanár perspektívájából, akik mit sem tudnak a kémkedés világáról. Fogalmuk sincs, mit tehetnek meg és mit nem, mert most találkoznak először ilyen helyzettel. Ettől válik igazán izgalmassá a cselekmény, hiszen azt az érzetet kelti, hogy bárkivel megtörténhet hasonló.

A Hamis zászló (False Flag) az első izraeli tévésorozat a FOX-on, amelyet augusztus 29-től láthatnak a nézők,

közvetlenül Az alvilág királynője legújabb epizódjai után.

Az alvilág királynője – melynek második évada érkezik a csatornára – egy bűnszervezet vezetőjének felemelkedését meséli el. A főszereplő Teresa Mendoza (Alice Braga), akinek drogdíler barátját  meggyilkolják, ő pedig menekülni kényszerül. Miközben korábbi életét maga mögött hagyja, szövetségesekre talál, majd beépül egy drogszervezetbe, ahol egyre feljebb kerül. Számos ellensége miatt azonban továbbra is veszélyben forog az élete. Az első évad végén váratlan ismerős bukkan fel Teresa múltjából, aki tovább bonyolítja a szálakat.

Molnár Kata Orsolya

Molnár Kata Orsolya a Filmtekercs.hu egyik alapítója, 2020 augusztusáig főszerkesztője. Geográfusként és filmtörténetre specializálódott bölcsészként végzett, PR-, branding- és marketingtanácsadóként dolgozik. Specializációja a képregényfilm, a sci-fi és a távol-keleti filmek.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com