A rendező ezzel az érvvel védte meg az Avatar: A víz útjának maratoni játékidejét és még a Marvel-DC-filmeket is kritizálta egy kicsit.
James Cameron felemelte a szavát az ellen, hogy az Avatar folytatása „egy tipikus családi történet” lenne a Disney-től. A több mint háromórás játékidővel kapcsolatban kifejtette, hogy a film mélyebben elmerül a Jake (Sam Worthington) és Neytiri (Zoe Saldaña) közötti szülői dinamikában és a Pandorával kapcsolatos állampolgári kötelességükben. A házaspár immár öt gyermek szüleje is, akik között vannak biológiaiak és örökbefogadottak is.
„Az emberek azt gondolják: ‘Ó, Istenem, egy családi történet a Disney-től? Pont erre vágytunk…’” – mondta Cameron a Total Filmnek, amit az IndieWire szemlézet. „Ez nem egy ilyen családi történet. Olyan értelemben az, mint ahogyan a Maffiózók is családtörténet”.
Cameron így folytatta: „A cél az, hogy egy rendkívül meggyőző történetet meséljünk el érzelmi alapon. Azt mondanám, hogy az új filmben nagyobb hangsúlyt helyeztünk a karakterekre, a történetre, a kapcsolatokra, az érzelmekre. Az első filmben nem töltöttünk annyi időt a kapcsolatokkal és az érzelmekkel, mint a másodikban, ezért ez egy hosszabb film, mert több karaktert kell ápolnunk. Több a történet, amit ki kell szolgálnunk.”
A főszereplő Saldaña hozzátette, hogy a karaktere most „sokkal mélyebb szinten veszélyeztetett”, mondván: „amikor gyermekeid vannak, és felelős vagy a jólétükért, különböző érzelmek kúsznak be”.
Az Oscar-díjas Cameron korábban a The New York Timesnak elmondta, hogy
az Avatar: A víz útja cselekménye a szülőként való meghasadtságban gyökerezik.
„Az első filmben Sam karaktere leugrik a repülő lényéről, és lényegében megváltoztatja a történelem menetét ennek az őrült, majdnem öngyilkos ugrásnak az eredményeként” – mondta Cameron. „Zoe karaktere pedig leugrik egy faágról, és azt feltételezi, hogy odalent lesz néhány szép nagy levél, ami tompítja a zuhanását. De ha szülő vagy, nem így gondolkodsz. Szóval öt gyerek apjaként azt mondom: mi történik, ha ezek a karakterek megérnek, és rájönnek, hogy a saját túlélésükön kívül is van felelősségük?”
Cameron így összegzett: „amikor nézem ezeket a nagy, látványos filmeket – rátok nézek, Marvel és DC –, nem számít, hány évesek a karakterek, mind úgy viselkednek, mintha egyetemisták lennének. Vannak kapcsolataik, de valójában nincsenek. Soha nem állnak a sarkukra a gyerekeik miatt. Mik azok a dolgok, amelyek igazán megalapoznak minket, erőt, szeretetet és célt adnak nekünk? Ezek a karakterek nem tapasztalják meg ezeket, és szerintem nem így kell filmet csinálni.”
