Hírek

James Cameron kicsit aggódott, hogy túl késő van az Avatar folytatásához, de a reakciók megnyugtatták

Az író-rendező elárulta, hogy annak ellenére, hogy 2009-es első Avatar és a december 15-én mozikba kerülő A víz útja között 13 év telt el, soha nem tervezte, hogy azon nyomban folytatást készítsen.

„Azt hiszem, két évvel később is készíthettem volna folytatást, de az megbukott volna, mert az emberek nem tudtak azonosulni a karakterekkel és a film irányával” – mondta Cameron a The New York Timesnak. „A személyes tapasztalatom a következő: csináltam egy folytatást Aliens címmel, hét évvel az első film után. Nagyon jól fogadták. Csináltam egy folytatást, a Terminátor 2-t, hét évvel az első film után. Az nagyságrenddel több bevételt hozott, mint az első film.”

A COVID-19 járvány miatt azonban az Avatar: A víz útja 2022-re tolódott, így már majdnem kétszer annyi idő telt el, mint egy tipikus Cameron-film és a folytatása között – összegzi az IndieWire.

„Kicsit aggódtam, hogy túlságosan hosszúra nyújtottam a várakozást a mai rohanó, modern világunkban” – nyilatkozta Cameron. „Egészen addig, amíg le nem hoztuk a teaser trailert, és 24 óra alatt 148 millió megtekintést értünk el. Az emberek rácsodálkoztak, hogy ‘Hű, ezt már régen nem láttuk, de emlékszem, milyen király volt akkoriban’. Ez a javunkra válik? Nem tudom. Hamarosan kiderül.”

Az első filmet szeptember 22-én újra bemutatják a mozikban (Magyarországon is), hogy fokozzák a várakozást a folytatásra.

Az első Avatar-film történelmet írt, 2 milliárd dolláros bevételt hozott, és most 4K-s, nagy dinamikatartományú felújítással kerül a mozikba.

A víz útja a Sully család – Jake (Sam Worthington), Neytiri (Zoe Saldana) és gyermekeik – történetét meséli el, amint földjük darabokra szakad. A hivatalos szinopszis szerint a Sully család veszélyeket, élet-halál harcot és tragédiákat él át a film során. A házaspárt elüldözik otthonukból, és a Metkayina vízi világába menekülnek, felborítva a törzsi politikát. Cameron rendezi a filmet, és Jon Landau mellett producerként is tevékenykedik.

Az eredeti főszereplők, Sam Worthington és Zoe Saldana visszatérnek a szerepükben, Sigourney Weaver mellett. A franchise újoncai, Kate Winslet és Michelle Yeoh egyelőre nem ismertetett szerepekben kapcsolódnak be Pandora történetébe. Rajtuk kívül Stephen Lang, Cliff Curtis, Joel David Moore, CCH Pounder, Edie Falco és Jemaine Clement is felbukkan a filmben.

Gyöngyösi Lilla

Gyöngyösi Lilla az ELTE irodalom- és kultúratudomány szakán végzett. Specializációja a szerzői film, a western és az intermedialitás, mániája az önreflexió. Újságíróként és marketingesként dolgozik. A Filmtekercs.hu főszerkesztője.
gyongyosililla@filmtekercs.hu

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com