Hírek

Jancsó-retrospektív kezdődött a párizsi filmmúzeumban

Szegénylegények

jancsocserJancsó Miklós Szegénylegények című filmje felújított változatának bemutatásával kezdődött meg nagy érdeklődés mellett a rendező munkásságának szentelt retrospektív vetítéssorozat szerda este a párizsi Cinématheque filmmúzeumban.

„Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy ismét bemutathatjuk a Cinématheque-ben Jancsó Miklós filmjeit, aki saját korában is óriási érdeklődést váltott ki a francia kritika részéről, és aki nagyon sokat foglalkozott alkotásaiban a film és a politika kapcsolatával” – mondta Jean-Francois Rauger programigazgató megnyitó beszédében a teltházas vetítés előtt. Az igazgató külön köszöntötte a teremben helyet foglaló Kende János operatőrt, a filmrendező egykori állandó munkatársát.

A november 30-ig tartó sorozatban a modern magyar filmművészet meghatározó alakjának 20 játékfilmjét, 11 rövidfilmjét és négy dokumentumfilmjét mutatja be a filmmúzeum, amely 1986-ban rendezett először Jancsó retrospektívet.

A mostani sorozatban az 1969-ban készült Sirokkó is látható lesz csütörtök este. A vetítés után Marina Vlady színésznővel és a film operatőrével, Kende Jánossal beszélget Émilie Cauquy, a filmmúzeum munkatársa, aki november 12-én előadást is tart Jancsó műveiről.

SzegénylegényekA programigazgató köszönetet mondott a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézetnek (MaNDA), amely a Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával felújította az alkotást, valamint a Clavis Films produkciós irodának, amelynek jóvoltából november 11-től a párizsi Latin negyed egyik legjelentősebb mozija, a Reflet Médicis is vetíti a Szegénylegényeket. A Clavis Films december elején DVD-n is megjelenteti Jancsó Miklós tíz játékfilmjének felújított változatát francia felirattal.

Émilie Cauquy, a filmmúzeum munkatársa emlékeztetett arra, hogy az idén ötvenéves korszakalkotó művet a legutóbbi cannes-i filmfesztiválon a nagy klasszikusok felújított változatát bemutató, Cannes Classics nevű programban is műsorra tűzték. Azt is elmondta, hogy két héttel ezelőtt Lyonban, a Lumiere fesztivál díszvendége Martin Scorsese filmrendező volt, akinek 17 filmből álló személyes kívánságlistáján a Szegénylegények is szerepelt. Az alkotást kétszer is telt ház előtt vetítették a filmes találkozón.

A tavaly elhunyt Jancsó Miklós a Szegénylegények című alkotásával a film formanyelvének világhírű megújítója lett. A Rózsa Sándor betyárjainak kézre kerítését felelevenítő alkotás Görbe János, Latinovits Zoltán, Kozák András, Molnár Tibor főszereplésével készült, a magyar filmkritikusok nagydíja mellett az operatőri díjat (Somló Tamás) és a legjobb színész díját (Görbe János) is elnyerte, majd a pécsi játékfilmszemlén a szakmai zsűritől a legjobb rendező díját, a társadalmi zsűritől a nagydíjat kapta meg; Locarnóban a nemzetközi filmkritikusokat tömörítő FIPRESCI díjával, a rangos londoni filmfesztiválon pedig a legjobb külföldi film díjával tüntették ki.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

Kilépve a karanténból, de még annak hatása alatt elkészítettük a VLOGtekercs Romantika és nevetés listáját! 12 olyan vígjátékot és-vagy romantikus filmet listáztunk nektek, amit azoknak is látniuk kell, akiket egyébként hidegen hagy valamelyik műfaj. Az egy tucat film között van tinikomédia, animációs film, kicsit alpári, vagy éppen visszafogottabb, de egészen abszurd mozi is, hogy az egész család kedvére válogathasson. Igyekeztünk az elmúlt húsz év filmterméséből válogatni, de volt néhány klasszikus darab, amit annyira a szeretünk, hogy muszáj volt feltennünk a listára. Ráadásul arra is figyeltünk, hogy mindegyik filmet megtaláljátok valamelyik hazai streaming-szolgáltatón!

Inkább elolvasnád?

 

  • Műsorvezetők: Németh Míra, Énekes Gábor
  • Vágó: Nagy Tibor
  • Főcím: Gyenes Dániel
  • Projektvezető: Nagy Tibor
  • Producer: Molnár Kata Orsolya