Hírek

Január óta 19 magyar film jogait értékesítette külföldön a Filmalap

Január óta 19 magyar film moziforgalmazási, televíziós sugárzási vagy DVD kiadási és VOD (video on demand) jogait értékesítette az Egyesült Államoktól Franciaországon át Japánig szerte a világban 32 területre a Magyar Nemzeti Filmalap – közölte a szervezet az MTI-vel.

A közlemény szerint a közelmúltban jelentősen megnövekedett az érdeklődés a magyar filmek iránt. Idén a külföldi forgalmazók körében népszerű a Sopsits Árpád rendezésében készült thriller, A martfűi rém és Török Ferenc 1945 címmel készült történelmi filmje is.

Jelentős az érdeklődés Herendi Gábor Kincsem című sikerfilmje iránt, amelynek értékesítése tavasszal kezdődött a cannes-i filmvásáron. Till Attila Tiszta szívvel című filmje továbbra is nagy népszerűségnek örvend, 2016 óta mintegy 35 területre vásárolták meg a forgalmazók.

A legtöbb magyar filmet idén a Filmalap Kínába, az Egyesült Államokba és a szomszédos országokba értékesítette.

Az értékesítésekből származó bevétel 2017 első félévében már közel jár a 100 millió forinthoz, amelyből az egész filmszakmának bevétele származik, hiszen a bevételekből a filmek gyártói jogtulajdonosként részesülnek – olvasható a közleményben.

Kitérnek arra is: Filmalap 2011-ben felállított értékesítési részlege, amely főként a szervezet által támogatott egészestés mozifilmeket képviseli és árulja, önálló standdal van jelen a legfontosabb nemzetközi filmvásárokon Berlinben, Hongkongban, Cannes-ban és Los Angelesben is.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés