Hírek

Jazz, Párizs, Netflix – megérkezett a The Eddy előzetese

A The Eddy az első előzetes alapján egy jazzel és dohányfüsttel átitatott dráma, amelyben a New York-i lüktetés és a párizsi atmoszféra találkozik.

És nem mellesleg erőteljesen érződik rajta Damien Chazelle, a Whiplash és a Kaliforniai álom rendezőjének jelenléte. A The Eddy-ben szintén központi helyet foglal el a zene, amelynek első két részét Chazelle rendezte, executive producerként viszont végig jelen van a sorozatban. Továbbá olyan alkotók tűnnek fel mellette, mint Alan Poul, Glen Ballard, Houda Benyamina, Laïla Marrakchi és Jack Thorne – utóbbi az összes részben szerepet vállalt íróként -vagy társíróként. A főszerepben André Hollandot (Holdfény) látjuk, az erős stáblistán pedig megtaláljuk mellette Joanna Kuligot, Amandla Stenberget és Tahar Ranimot – írja a Collider.

A történet középpontjában Elliot Udo, az ünnepelt zenész és az ő Párizsban működtetett jazzklubja, a The Eddy áll. Az előzetes alapján hamar kiderül, hogy

a jazzbár-életérzésen jócskán túlmutat a sorozat.

Udónak magánéleti problémákkal kell megküzdenie, így például a lányával való problémás kapcsolatával és házi zenekarának menedzselésével, de az őt zsaroló, a The Eddy fennmaradását veszélyeztető alakokkal is harcba kell szállnia.

A The Eddy tehát egy kifejezetten izgalmas, stílusos és erős hangulatú alkotásnak ígérkezik. Erre rásegít a helyszínként szolgáló Párizs sok kultúrájú negyede és a hol franciául, hol angolul, hol a zene nyelvén megszólaló szereplők.

A minisorozat mind a nyolc része május 8-tól lesz elérhető a Netflixen.

Avatar

Németh Míra

Németh Míra 2019-ben csatlakozott a Filmtekercs csapatához. Miután látta az Amélie csodálatos élete című filmet, 12 évesen döntött úgy, hogy filmekkel akar foglalkozni. Azóta „mindenevő”: szerzői filmeket, blockbustereket, dokumentumfilmeket egyaránt szívesen fogyaszt, különösen kedveli a sajátos rendezői szemléletet, az abszurd humort és a társadalomkritikát a filmekben.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

A sorozatok lényege, hogy nincs meghatározott végük… Ezzel vitatkoznánk!

A 2010-es évektől folyamatosan nő a televíziós és streaming sorozatok száma, köztük pedig az előre meghatározott véggel rendelkező egyévados szériák, vagyis a minisorozatok is egyre nagyobb hangsúlyt kapnak. Nem tudod mi a különbség antológia-, mini- és limitált széria között? Akkor ez a te videód!

A VLOGtekercs stábja ebben a hónapban a minisorozatok formai jegyeit és történelmét járja körbe. Számos ismert és kevésbé ismert sorozatpéldával azokra a kérdésekre kerestük a választ, hogy miért éri meg a nézőnek minisorozatot nézni és milyen előnyei származhatnak az alkotónak a minisorozat formátumból.

Műsorvezetők: Németh Míra, Énekes Gábor

Vágó: Énekes Gábor

Főcím: Gyenes Dániel

Projektvezető: Nagy Tibor

Producer: Molnár Kata Orsolya