Hírek

Jeff Bridges megállíthatatlan – megérkezett a The Old Man előzetese

jeff bridges

Az FX új drámasorozatának forgatását több akadály nehezítette, de végre megérkezett a premierdátum és az első előzetes is, ami alapján a széria nem finomkodik akciójelenetek tekintetében. A The Old Man június 16-án debütál.

A Thomas Perry azonos című, 2017-es thrillerregényén alapuló The Old Man főszereplője az egykori CIA-munkatárs, Dan Chase (Bridges), aki évtizedeket töltött azzal, hogy ügynöksége elől bújkált, próbálva kiszakadni a rendszerből, amelyben korábban élt. Egy merénylet azonban felfedi kilétét. Ezzel kezdődik meg Chase menekülése az FBI embere, Harold Harper (John Lithgow) elől, akivel ráadásul bonyolult, régre visszanyúló múltja van. Chase kénytelen lesz szembenézni hibáival és bűneivel, amelyeket életének korábbi szakaszában elkövetett – közölte a szinopszist a Variety. Dacára a drámasorozat megnevezésnek, az előzetes alapján meglehetősen akciódús és véres szériára számíthatunk, melyben Bridges nem átall a legkülönbözőbb halálos fenyegetéseket bevetni.

Véleményed van a cikkről vagy a filmről? Írd meg nekünk kommentben!

A The Old Man többszörösen akadályokba ütközött a forgatás során. Eredetileg 2020-ban mutatták volna be (ezt még 2019-ben jelentették be), majd a járvány miatt minden terv borult. Ezt követően 2020-ban Bridges-nél leukémiát diagnosztizáltak, de a következő év februárjában a kezelést követően javulás mutatkozott, és a forgatás folytatódott.

Bridges és Lithgow mellett a The Old Man-ben Alia Shaw is szerepel Harold Harper pártfogoltjaként; E.J. Bonilla a CIA különleges ügynökeként, és Gbenga Akinnagbe, aki szintén Chase elfogását tűzte ki célul. Látjuk majd Amy Brennemant is egy átlagos, a CIA világán teljesen kívülálló, „átlagos” nő szerepében, aki úgy válik váratlanul a történések részesévé, hogy egy éjszakára szállást ad Chase-nek, ezzel pedig egyúttal szövetségesévé is válik.

A szériát Robert Levine és Jonathan E. Steinberg írta, akik korábban többek között a Fekete vitorlák (Black Sails) című sorozatot készítették. A The OId Man producere Jeff Bridges, Warren Littlefield, Dan Shotz, David Schiff és Jon Watts. Utóbbi egyúttal a széria első két epizódját is rendezi, amelyek június 16-án debütálnak. A további 7 epizód július 21-éig érkezik csütörtökönként az FX-re, és másnap elérhető lesz a Hulun.

Németh Míra

Németh Míra 2019-ben csatlakozott a Filmtekercs csapatához. Miután látta az Amélie csodálatos élete című filmet, 12 évesen döntött úgy, hogy filmekkel akar foglalkozni. Azóta „mindenevő”: szerzői filmeket, blockbustereket, dokumentumfilmeket egyaránt szívesen fogyaszt, különösen kedveli a sajátos rendezői szemléletet, az abszurd humort és a társadalomkritikát a filmekben.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!

Podcast

Hirdetés

Hirdetés