Hírek

Joaquin Phoenix a tervek szerint Napóleon bőrébe bújik

Joaquin Phoenix ismét egy kultikus, ellentmondásos uralkodó bőrébe bújhat hamarosan. Egyre valószínűbb, hogy az idei évben a Joker címszerepéért Oscar-díjjal kitüntetett színész Bonaparte Napóleont alakítja majd Ridley Scott rendezésében.

„Minden katona a tarsolyában hordja a marsallbotot” — így hangzik a legendás történelmi alak katonái között  érthető módon népszerű mondás, ami nagyjából annyit tesz, hogy bárkiből lehet hadvezér. Bár egy másik, Napóleonnak tulajdonított mondás, miszerint „a legnagyobb erkölcstelenség az, amikor valaki olyan dologba fog, amihez nem ért” azért valószínűleg lehűtötte a kedélyeket. Egy biztos, Bonaparte Napóleon élete nem véletlenül szolgáltatta oly sok film alapját eddig is.

A Deadline értesülései szerint a főszereplő személye még korántsem biztos, ám egyre valószínűbb, hogy a Jokerrel Oscar-díjat nyert Joaquin Phoenix lesz majd látható a szerepben.

A fent idézett mondás révén tarsoly, azaz Kitbag címmel készülő film cselekménye a tervek szerint felöleli majd Napóleon pályafutásának és magánéletének főbb állomásait. A történetben pedig kiemelt szerepet kap majd viharos kapcsolata első feleségével, Joséphine de Beauharnais-val.

Ridley Scott forgat
Ridley Scott forgat

A rendezői székre jelen állás szerint Ridley Scott nevét írják majd rá, aki egyben producere is a filmnek. Scott így lehet, hogy második alkalommal rendezi majd Phoenixet egy császár szerepében, a Gladiátort követően.

Ám arra is van esély, hogy Phoenix a formálódó projekt egy másik alakjaként tűnik majd fel. Scott jelenleg a szintén történelmi alapokon nyugvó, 14. században játszódó The Last Duel című filmjén dolgozik, amit Ben Affleck és Matt Damon írtak, és ami jövő októberben kerül majd fel a mozik műsorára.

Mlinárik Mariann

Mlinárik Mariann az ELTE-n szerzett MA diplomát filmelmélet és filmtörténet, illetve történelem szakokon. Érdekli a streaming platformok világa. Szívesen készít interjúkat. Szabadidejében fotózik, néhány képe az oldalon is látható.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com