Hírek

És az Oscart kapja… Joker?

Képregényfilm ritkán kerül a díjszezon középpontjába, ám a Joker lehet az újabb szabályt erősítő kivétel…

Miután néhány nappal ezelőtt bejelentették, hogy a Joaquin Phoenix főszereplésével készült Joker bekerült a Velencei Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjába, sőt, Todd Phillips alkotása a szezon másik nagy eseményén, a Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon is megmérettetik, az anti-szuperhősmozi azonnal a figyelem középpontjába került.

Igaz, hogy a Fekete Párducnak tavaly sikerült beverekednie magát a díjszezonba, de ettől még általánosnak semmiképpen nem tekinthető, hogy az amerikai szakma – vagy a kritikusok – túl gyakran zöld utat engednének a képregényfilmeknek, ha komolyabb, nem technikai díjakról van szó.

A Joker azonban már önmagában azzal elérte ezt, hogy két ilyen nagy presztízsű fesztivál is áldását adta rá

– de persze mint mindennek, ennek is meglehetnek a hátulütői. A filmet forgalmazó Warner Bros. pontosan tudta ezt, így nem csoda, hogy ők a biztonságosabb utat szánták a filmnek, mint ahogyan tették tavaly a Csillag születik vagy néhány évvel korábban a szintén díjesővel jutalmazott Gravitáció esetében. Ahogy a két említett filmet, ők a Jokert is versenyen kívül akarták elindítani, hiszen ha versenyben vagy, benne van a pakliban, hogy veszítesz.

Ez igaz, viszont ha nem vagy versenyben, az azt üzenheti, nem vagy elég jó a versenyhez. Így tehát a rendező nem tágított, mondván, „nem érdekel, ha a vereséget kockáztatjuk. Miért ne versenyeznék, mikor pontosan tudom, mi van a kezemben.” Alberto Barbera, Velence művészeti vezetője pedig tökéletesen egyetértett ezzel, aki azt nyilatkozta, hogy „pillanatok alatt sikerült meggyőzni a Warnert, mert ez egy tényleg meglepő film.

Sőt, ez a legmeglepőbb film idén, ami annak ellenére fog eljutni az Oscarig, hogy sötét tónusú és erőszakos.”

Cameron Bailey, a Torontói Nemzetközi Filmfesztivál művészeti vezetője pedig csak egyetérteni tudott ezzel, ahogy annak az IndieWire-nak adott interjúban hangot is adott: „Ez egy eredeti történet, nem része a kánonnak. Átemel ugyan ismert elemeket, de ettől még eredeti, így nagyobb teret engedett az alkotóknak…

Joaquin Phoenix pedig élete egyik legjobb alakításával támogatja ezt az igazán sötét hangulatú filmet, és ezt minden díjakat osztó szervezet észre fogja venni.”

Ha ez így lesz, Todd Phillips közel másfél évtized kihagyással újra bekopogtathat Oscarhoz (korábban a Borat forgatókönyvéért kapott jelölést), Joaquin Phoenix pedig három vereség után talán a színpadra is felállhat. Persze addig még sok minden történik majd, de az mindenképpen jó előjel, hogy az évtized szinte összes legjobb film Oscar-nyertese megfordult ezen két fesztivál valamelyikén. Vagy mindegyiken…

Németh Barna

Németh Barnabás a Szegedi Tudományegyetemen végzett magyar szakon, jelenleg néhány könyvkiadónál dolgozik. Szabadidejében olvas és sorozatokkal foglalkozik, díjszezon idején pedig a díjszezonnal.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com