Hírek

Joker győzött

Joker

Dacolva a baljós előjelekkel, halálos fenyegetésekkel, a Joker új októberi rekordot állíthat fel.

Todd Phillips filmje finoman szólva is hullámvasúton érkezett meg a világ filmszínházaiba. A DC-képregényuniverzum leghíresebb főgonoszának története a Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon debütált augusztus utolsó napjaiban, ahol a zsűri úgy döntött, a rendhagyó antihős-történetnek  adják a mustra fődíját. A Joker így egy nagy presztízsű díjjal, azaz az Arany Oroszlánnal kezdte pályafutását, de a kritikusokat azonnal megosztotta a film – és ez most nem feltétlenül a minőségnek szólt.

Mindenki el volt ragadtatva Joaquin Phoenix játékától, a rendező megoldásaitól, ám a karakter előélete sok kérdést felvetett. Sokan felrótták a filmnek, hogy egy elmebeteg tömeggyilkost tüntet fel pozitív színben egy túl erőszakos filmben. Ráadásul a múlt is visszaköszönt. 2012-ben, Colorado állam egyik mozijában egy Jokernek öltözött férfi tüzet nyitott a közönségre, a tragédiának 12 halálos áldozata és több tucat sebesültje volt. Az áldozatok hozzátartozói nyílt levélben kérték a filmet gyártó stúdiót, hogy nyíltan lépjenek fel a fegyvertartási törvény szigorítása mellett.

A Warner elhatárolódott a nyílt politikai állásfoglalástól és attól az állítástól is, hogy a film dicsőítené az erőszakot.

A történetnek azonban ezzel nem volt vége, hisz a premier közeledtével a rendőrség megalapozott információkra hivatkozva szigorított ellenőrzéseket írt elő és több mozihálózat is szigorúbb szabályrendszert alakított ki a Joker vetítéseire. A csütörtöki elővetítések idején a kaliforniai Huntington Beach egyik moziját be kellett zárni, törölve ezzel az esti vetítéseket.

Úgy tűnik azonban, hogy a rajongókat nem zavarta mindez, hiszen már a premier előtti előadásokra is rekord összegben keltek el a jegyek, és a pénteki becslések alapján nagyon úgy tűnik, a Joker új októberi rekordot állít fel az első hétvégi bevételével. Habár maga a stúdió „csak” 80 millió dollárra taksálta a végeredményeket, az elemzők szerint reálisabb a 90 millió magasságában gondolkodni, amivel a Joker megelőzi majd az eddigi rekorder Venomot, amely 80,3 millióval szerezte meg magának ezt a címet 2018-ban.

A film nemzetközi téren is jól megy: szerdán és csütörtökön 47 országból közel 25 millió dollár folyt be, péntektől pedig további 26 országban is meglesz a premier.

Németh Barna

Németh Barnabás a Szegedi Tudományegyetemen végzett magyar szakon, jelenleg néhány könyvkiadónál dolgozik. Szabadidejében olvas és sorozatokkal foglalkozik, díjszezon idején pedig a díjszezonnal.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com