Hírek

Jön a 13. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál

verzio 2016. november 8-án tizenharmadik alkalommal rendezik a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált, amely idén is rengeteg érdekes filmmel és témával várja az érdeklődőket.

A fesztivál idén több mint 30 országból hoz el filmeket a nagyérdemű közönségnek. A végtelenül színes programokat, melyek ezúttal is komoly és súlyos társadalmi és történelmi tematikákat érintenek, alább találjátok:

Nemzetközi panoráma – válogatás a legújabb nemzetközi rövid- és egészestés, kreatív, emberi jogi dokumentumfilmekből.

Magyar panoráma – aktuális társadalmi problémákra és emberi jogi kérdésekre fókuszáló magyar dokumentumfilm-válogatás a legfrissebb alkotások közül.

Úton és otthon – menekültek integrációja – a menekültügy kérdésein belül szekciónk idén az integrációra és az aktív cselekvésre koncentrál, a vetítések után beszélgetéseket szervezünk a Magyar Helsinki Bizottsággal együttműködésben.

A jég hátán – az északi sarkvidék környezeti átalakulását, a geopolitikát és az őslakosok jogait kutató dokumentumfilmek. A vetítéseket a Dán Nagykövetséggel együttműködésben szervezett klímakonferencia egészíti ki, koncert és kiállítás kíséri. A program kurátora Anna Stenport és Scott MacKenzie.

1956 a szocialista médiában – válogatás a szomszédos szocialista országok 1956 őszén készített filmhíradóiból. A mozgóképes propaganda mediális sajátosságait és eddig kevéssé vizsgált oldalát kutató válogatás. A program kurátora Varga Balázs filmtörténész.

ZOOM IN Diákfilm-verseny – versenyprogram elsőfilmeseknek és diákoknak.

Diákverzió – délelőtti vetítéssorozat, melyre azokat a középiskolásokat várjuk, akiket érdekelnek az emberi jogi kérdésekkel foglalkozó kortárs filmek, és szívesen beszélgetnek is róluk. Jelentkezés október 26-ig.

DocLab workshop – Az integráció útjai – a workshop idén az integráció lehetséges folyamataira fókuszál, tapasztalt és kezdő filmeseknek kínál lehetőséget egy saját rövidfilm vagy trailer elkészítésére.

DunaDock Pitching Fórum és Masterclass – háromnapos workshop, mely során Európa élvonalbeli dokumentumfilmes szakértői segítenek projektfejlesztésben, megtanítják az érdeklődőknek hogyan kell megvágni egy trailert úgy, hogy az megállja a helyét a nemzetközi mezőnyben is.

Esténként Masterclass: díjnyertes dokumentumfilmek vetítése, amit a meghívott alkotók előadása követ. Előregisztrációhoz kötött.

Az esemény honlapját itt, míg facebook oldalát itt találjátok.

Alább pedig a hivatalos beharangozó videó.

vertigo

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com