Hírek

Jön a 200 első randi második évada

A 200 első randi bőven hozta az előzetes várakozást és nagyon rövid idő alatt képes volt stabil nézőtábort kiépíteni és sokak kedvencévé válni, ezért a VIASAT3-at is működtető Sony Pictures Television Networks berendelte a sorozat második évadát.

A történet főhőse Luca (Gáspár Kata), a fiatal, szingli és kissé teltkarcsú rádiós szerkesztő, aki egy, az édesanyjával (Pápai Erika) kötött fogadás miatt úgy dönt, hogy addig fog randizni, amíg meg nem találja az igazit, megelőzve ezzel esküvőre készülő húgát (Kovács Panka).

A 60 epizódból álló napi sorozat az argentin Ciega a citas című széria nyomán készült, ám a történet magyar környezetbe helyezve, helyi írók munkájával lett a VIASAT3 nézőinek rendszeres esti programja. A SPTN CE Közép- és Kelet-európai régióért felelős tartalomfejlesztési stratégiai vezetője, Temesvári Marietta elmondta: „Olyan sorozatot kerestünk, ami jól illeszkedik a Sony és a VIASAT3 brandjéhez, és csak annyira csajos, hogy azért nem idegeníti el a férfiakat sem. 

A 200 első randi szerethető karakterekkel van tele, és olyan általános kérdéseket vet fel, amelyek mindenkit foglalkoztatnak.

A siker egyértelmű és ezt a számok is bizonyítják. A sorozatnak köszönhetően 41 százalékkal nőtt a műsorsáv átlagos közönségaránya a kereskedelmi célcsoportban. A legnagyobb arányban a 35-49 éves AB státuszú városi nők, jobbára felsőfokú végzettséggel tették le a voksukat a romantikus lelkű rádiósok mellett. Büszkék vagyunk a kedvező fogadtatásra és köszönettel tartozunk a készítőknek és az összes szereplőnek. Örömmel jelentem be, hogy megkezdtük a 200 első randi második évadának előkészületeit, Luca tehát mindenképpen visszatér a VIASAT3 képernyőjére.” A nézőknek tehát nem kell sokáig várniuk arra, hogy a befejező évadban végül kiderüljön, ki nyeri a fogadást, Lucának sikerül-e megtalálnia az igazit.

A sorozat első évadának leforgatására közel 150 nap állt a stáb rendelkezésére. A belső jelenetekhez hatalmas díszletet építettek, amelynek területe mintegy 1000 négyzetméter: itt rendezték be Luca lakását, édesanyja villáját, valamint a munkahelye, a rádió irodáját és stúdióját is. A külső jeleneteket 50 helyszínen rögzítették, mielőtt a stáb bevonult volna a stúdióba. Az élethű környezet megteremtéséhez filmes technikákat, speciális világítást és plánokat használtak a szakemberek, a sorozat főcímzenéje pedig a Honeybeast együttes Így játszom című slágere volt.

Luca a weben

A 200 első randi nemcsak a hagyományos televíziós platformon, hanem a digitális felületeken is hasított. Több mint egymillió streamelést ért el a sorozat a Viasat Play felületén, amelynek 90 százaléka epizódmegtekintés, míg 10 százalék extra tartalom fogyasztása volt. A közösségi médiában mintegy 2 millió embert ért el a 200 első randi, az interneten pedig 250 ezer egyéni látogató több mint 3 millió oldalletöltést generált. Luca karaktere az Instagramon is aktívan posztolt, így több mint 6000 követőre tett szert, akik közül sokan előszeretettel adtak neki ismerkedési tanácsokat.

A 200 első randi rajongóinak a legújabb epizódok bemutatása előtt sem kell unatkozniuk, hiszen a VIASAT3 népszerű sorozata január 21-től a Sony Maxon újranézhető.

Avatar

Sajtóközlemény

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

Kilépve a karanténból, de még annak hatása alatt elkészítettük a VLOGtekercs Romantika és nevetés listáját! 12 olyan vígjátékot és-vagy romantikus filmet listáztunk nektek, amit azoknak is látniuk kell, akiket egyébként hidegen hagy valamelyik műfaj. Az egy tucat film között van tinikomédia, animációs film, kicsit alpári, vagy éppen visszafogottabb, de egészen abszurd mozi is, hogy az egész család kedvére válogathasson. Igyekeztünk az elmúlt húsz év filmterméséből válogatni, de volt néhány klasszikus darab, amit annyira a szeretünk, hogy muszáj volt feltennünk a listára. Ráadásul arra is figyeltünk, hogy mindegyik filmet megtaláljátok valamelyik hazai streaming-szolgáltatón!

Inkább elolvasnád?

 

  • Műsorvezetők: Németh Míra, Énekes Gábor
  • Vágó: Nagy Tibor
  • Főcím: Gyenes Dániel
  • Projektvezető: Nagy Tibor
  • Producer: Molnár Kata Orsolya