Hírek

Jön az Idegen arcok folytatása, ismét John Boyegával a főszerepben

Idegen arcok

A mára már igencsak befutott Boyega annak idején, 2011-ben kapta meg első fontos főszerepét az Idegen arcok (Attack The Block) című sci-fiben. A folytatás pedig már hivatalosan is készül!

John Boyega tehát több mint 10 évvel később visszatér Moses szerepében. Joe Cornish írta és rendezte a 2011-es filmet, ami ismertté tette őt és Boyegát a filmvilágban. A folytatás forgatókönyvét is Cornish írja, és ismét ő kerül majd a rendezői székbe is. A hírt először a Deadline jelentette be, amely kapcsán Boyega így nyilatkozott:

„Egy évtized telt el az Idegen arcok megjelenése óta, és azóta sok minden megváltozott. Izgatottan várom, hogy ez a pörgős történet visszatérjen London utcáira. Moses továbbra is az egyik kedvenc karakterem, és hatalmas megtiszteltetés ismét belebújni a bőrébe.”

A 2011-es sci-fiben egy tizenévesekből álló gengszterbandára hárult a feladat, hogy felszámoljanak egy űrlényinváziót. A második rész cselekményét egyelőre titokban tartják, de az már tudható, hogy Boyega producerként is részt vesz a munkálatokban Nira Park és James Wilson mellett, akik már az első résznek is producerei voltak.

Cornish a Deadline-nak adott nyilatkozatában így fogalmazott: „Nagyon örülök, hogy hivatalosan is bejelentjük, visszatérünk az Idegen arcok világába a film megjelenésének tizedik évfordulóján. Alig várom, hogy újra John mellett dolgozhassak, és még többet adhatok át a közönségnek az idegenek belvárosi akcióiból.”

Németh Míra

Németh Míra 2019-ben csatlakozott a Filmtekercs csapatához. Miután látta az Amélie csodálatos élete című filmet, 12 évesen döntött úgy, hogy filmekkel akar foglalkozni. Azóta „mindenevő”: szerzői filmeket, blockbustereket, dokumentumfilmeket egyaránt szívesen fogyaszt, különösen kedveli a sajátos rendezői szemléletet, az abszurd humort és a társadalomkritikát a filmekben.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com