Hírek

Jövő héten indul a 18. Verzió Filmfesztivál

November 10-14. között a Toldi, Művész és Kino mozikban várja az érdeklődőket a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál. A 18. alkalommal megrendezett fesztivál szervezői 35 ország 64 filmjével készülnek.


Hirdetés

A Verzió Filmfesztivál most már 18. éve dolgozik azon, hogy bemutassa a világban zajló eseményeket, emberi történeteket, és ennek egyfajta lenyomatát hozza el a nézőknek. A dokumentumfilmesek, minden történés ellenére továbbra is a frontvonalban dolgoznak, hogy bizonyítékokat gyűjtsenek a változásokról és kihívásokról, valamint rögzítsék a világ jelenlegi állapotát – írja a Verzió Filmfesztivál sajtóközleménye. A fesztivál idén november 10-14. között a Toldi, Művész és Kino mozikban várja az érdeklődőket.

A témák között szerepel az emberiség környezetre gyakorolt hatása, a testi-lelki traumákkal való megküzdés útjai, újságírók, tinédzserek, aktivisták történetei a hatalommal, becsontosodott rendszerekkel való küzdelemről vagy a fiatalok elszánt harca a jobb jövőért.

„Idén a filmek, a filmeket követő beszélgetések és a kerekasztal programok mind arra ösztönzik majd a nézőket, hogy szembesüljenek az őket körülvevő valóság sokrétűségével” – írja a közlemény. Sarkisova Oxana, a fesztivál igazgatója így foglalta össze: „Az idei év Verziójának »a valóság rétegei« jelmondatot választottuk. Hiszünk abban, hogy a dokumentumfilmek által hozott különböző látásmódok és tapasztalások segítenek minket abban, hogy minél többet fel tudjunk fedezni a körülöttünk lévő világból. A mindennapokban nagyon sok hírt fogyasztunk, mégis a legtöbbször felszínesen érnek minket ezek a hatások. A fesztivál idei filmjei segítenek elmerülni egy-egy témában, és emberi történetek által megismerni komplex folyamatokat.

A 64 film között tematikus szekciók és a versenyprogram segíti az eligazodást. A versenyprogramok filmjeit a nemzetközi zsűri, a diákzsűri és a közönség is értékeli; a nyerteseket a fesztivál záróeseményén, november 13-án hirdetik ki. Ekkor látható majd a fesztivál zárófilmje, a Százontúliak, ahol százévesnél idősebb emberek osztják meg élettapasztalatukat.

Számos díjnyertes dokumentumfilm először lesz látható Magyarországon. Az Arica című film az azonos nevű chilei kikötővárosban játszódik, és az odahordott veszélyes hulladék súlyos, hosszútávú következményeit mutatja be. Az Örökké esni fogegy lenyűgöző képi világú utazás a háború és béke végtelen körforgásában, a szíriai polgárháborútól az ukrajnai konfliktusig”. A Rohingyák száműzetésben – Vándorlástörténetben pedig egy fiatal rohingya férfi kalauzol a sorstársai álmai és rémálmai között.

Az idei magyar versenyprogramban Magyaroszágon először lesz látható a Dívák, ami egyben a fesztivál nyitófilmje, valamint Oláh Kata legújabb dokumentumfilmje, a Digitális Nomádom és a Sábesz stikában, amely Shiri Zsuzsa és Wizner Balázs filmje. Látható lesz a már korábban bemutatott Tobi színei, az Anyáim története, a Mesék a zárkából, a Még emlékszem, az Idegek játéka és a Ketten. A Diák- és elsőfilmes versenyprogram tizenkét filmje pedig válogatás a legjobb diák- és elsőfilmekből.

A közlemény kiemeli: a fesztivál idei egyik fókusztémája a félelemnélküli beszéd, melynek a Parrhesia: Az igazság ideje című szekció ad keretet. Látható lesz a Kurázsi, a belarusz tüntetések története, valamint a Beiskolázva, amelyben a konzervatív orosz oktatási rendszer világában beszélgetnek tanárok gyerekekkel emberi jogokról és társadalmi kérdésekről. A díjnyertes amerikai dokumentumfilm, az Amíg el nem fogy a szó egy szklerózis multiplexszel frissen diagnosztizált fiatal férfiről szól, aki a végsőkig harcol az egészségügyi rendszer igazságtalanságai ellen. Három szíriai aktivista a szíriai forradalom képsoraival szembesülve, tíz év távlatából tekint vissza az eseményekre Az emlék a miénk című filmben, míg a Tűzzel írva India egyetlen, dalit nők által vezetett lapjának munkáját mutatja be, ahol a frontvonalból tudósítanak politikai ügyekről és korrupcióról.

Az Elmerülés szekció a fizikális és mentális egészség témáját járja körbe. Az első nőben Evaval ismerkedhet meg a néző, aki sok év pszichiátriai intézetben eltöltött idő után új esélyt kap a független életre. A bátyám története Christine és a siket, vak és autista bátyja összetett kapcsolatát tárja fel. A chilei Éjszakai felvétel pedig egy, a filmrendezőt kísértő sok évvel ezelőtti szexuális erőszak feldolgozásának története.

A fesztivál Antropocén szekciójába olyan friss dokumentumfilmek érkeznek, amelyek bemutatják az emberiség környezetre gyakorolt hatását. Közülük a Kertrendezés Grúziába repíti a nézőt, ahol a helyi lakosok változó érzésekkel követik figyelemmel, ahogy több száz éves fákat ásnak ki a helyükről azért, hogy több kilométerrel arrébb egy magánbirtok kertjébe kerüljön. A Felhőcsinálók című filmből kiderül, hogy mivel jár, ha a sivatagban próbálunk esőt fakasztani, míg a Hakni vége bemutatja, hogy a rugalmas munkaidőért cserébe hogyan kerülnek a gig economy dolgozói kiszolgáltatott helyzetbe.

A Képkereső szekció öt díjnyertes filmje mind magyar premier, melyek a képek hatalmáról és történetmesélő képességéről, a kamera emberek életére gyakorolt hatásáról szólnak. Az Életembe vág egy afroamerikai anya-lánya duó ritka archívuma puerto rico-i családok életéről a ’60-as és ’70-es évek Brooklynjából. A Röntgenkép egy családról szóló szerelmi történet, amelyben a modern Irán zűrzavarába csöppenünk.

A tavalyi online fesztivál tapasztalatainak és sikerének köszönhetően idén is lesz egy virtuális hét november 15-21. között, ahol nemcsak a filmek, de felvételről a beszélgetések és kerekasztal programok is elérhetőek lesznek. A fesztiválra több mint 60 nemzetközi és hazai vendég érkezik, akikkel a filmek utáni beszélgetések alkalmával, a Verzió szakmai eseményein, valamint online lehet találkozni. A fesztiválbérletek és jegyek már elérhetőek a budapesti vetítésekre. A program a www.verzio.org oldalon érhető el.

Havasmezői Gergely

Havasmezői Gergely a Filmtekercs egyik alapítója. Történészként és újságíróként végzett, kommunikációs doktoriján dolgozik. Specializációja a film- és mozitechnika, a sci-fi és a társadalmi problémákkal foglalkozó filmek.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés