Hírek

Június 21-ig várják a versenyfilmeket a Kulturális Filmek Fesztiváljára

Idén június 21-ig várják a versenyfilmeket a Kulturális Filmek Fesztiváljára, amelyet augusztus 22. és 25. között ötödik alkalommal rendeznek meg a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Szatmárcsekén.

Koltay Gábor filmrendező, a zsűri elnöke a rendezvény keddi budapesti sajtótájékoztatóján kiemelte: a fesztivál lényege felmutatni azokat az emberi erőfeszítéseket, amelyek a magyarság megmaradása érdekében nagyon sok helyen léteznek.

A versenyben – amelynek kiírása a tudositok.hu oldalon érhető el – azok a rövid filmek vehetnek részt, amelyek pozitív példákkal mutatják be Magyarország és a Kárpát-medence magyarok lakta területein ma is élő helyi magyar kultúra értékeit, azok nemzeterősítő szerepét.

A legjobb filmek készítői az idén több mint 2 millió forint értékű díjat kaphatnak. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa által felajánlott fődíj 800 ezer forint, a második helyezetté 400 ezer forint, a harmadik helyezett díja 250 ezer forint, emellett további különdíjat is kaphatnak az alkotók. A közönségdíj 300 ezer forint, amelyet a tudositok.hu oldalon augusztus 3-ig mért közösségi aktivitás alapján a legnépszerűbb videó érdemel ki.

Bolyáki Attila, a fesztivál alapítója az MTI-nek elmondta, hogy a tudositok.hu oldalra feltöltött versenyfilmekről pontozással dönt a zsűri, és a végleges döntés előtt, augusztus 24-én Szatmárcsekén az alkotók részvételével személyesen is értékelik a filmeket. Az eddigi évek alapján mintegy 50 nevezést várnak, a filmek közül 10-et választanak ki a szatmárcsekei rendezvényen való megmérettetésre, a zsűri személyes értékelésére.

A zsűri tagja Buglya Sándor filmrendező, az MMA Film- és Fotóművészeti Tagozatának vezetője, Varjú Frigyes, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. nemzetiségi és külhoni műsorainak főszerkesztője és Kobza Miklós online média szakértő.

A sajtótájékoztatón megemlékeztek a fesztivál egyik alapítójáról, Kerényi Imre rendezőről, aki tavaly bekövetkezett haláláig a filmverseny zsűrielnöke volt.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com