Hírek

Karlovy Vary 2014: Tavaly Szász János elhozta a Kristály Glóbuszt, idén Pálfi Györgynek drukkolhatunk

karlovy-vary-moziHét film világpremierét, öt alkotásnak pedig a nemzetközi bemutatóját tartják az idei, 49. nemzetközi filmfesztiválon Karlovy Varyban.

Ahogy arról már mi is beszámoltunk, a programban három magyar alkotás szerepel: Pálfi György Szabadesés című filmje a Kristály Glóbuszért indul (amit tavaly Szász János A nagy füzet című filmje hozott el), Zomborácz Virág (Dipendenza) Utóélet és Reisz Gábor (Nekem Budapest) VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan című első játékfilmjei pedig a Nyugattól Keletre versenyprogramban mutatkoznak be.

Közép- és Kelet-Európa egyetlen A-kategóriás seregszemléjét július 4-től július 12-ig rendezik a világhírű nyugat-csehországi fürdővárosban. A kilencnapos filmszemlén több mint 200 filmet láthatnak majd az érdeklődők.

A versenykategóriába 13 film kapott meghívást. Jirí Bartoska, a fesztivál igazgatója elmondta, hogy ebben a kategóriában többek közt grúz, mexikói, magyar, izlandi, belga és cseh nemzetiségű filmek versenyeznek majd, valamint idén először animációs film is bekerült a versenykategóriába (Signe Baumane Rocks in my pockets címe filmje). A győztes a hagyományos fődíjon, a Kristályglóbuszon kívül 30 ezer dolláros pénzjutalmat is kap.
A versenykategóriába meghívást kapott Pálfi György Szabadesés című új filmje is. A rendező korábbi alkotása, a Taxidermia annak idején nagy sikert aratott a cseh szakmai körökben.

A fesztivál programját számos szekció alkotja, a játékfilmek és a dokumentumfilmek versenyén kívül ilyen a Látóhatárok (Horizonts), a Másik nézőpont (Another View), a Nyugattól keletre (East of the West), a Függetlenek fóruma (Forum of Independents), és a Variety kritikusainak szekciója (Variety Critics Choice).

Közép-Európa legelső filmfesztiválját 1946-ban alapították a monarchia egykori fürdővárosában, Karlsbadban, mai nevén Karlovy Varyban. A rendezvényt a Filmproducerek Nemzetközi Szövetsége (FIAPF) A-kategóriásnak minősítette.
A rangos filmszemle díjkiosztóját július 12-én, szombaton tartják.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com