Hírek

Később indul a Legendás állatok 3 forgatása

Több hónappal eltolták a Legendás állatok legújabb részének forgatását: július helyett csak az ősz végén kezdődnek meg a munkálatok – írja a Deadline.

Az eredeti tervek szerint a Legendás állatok következő, harmadik filmjét idén júliusban kezdték volna forgatni, ám az előmunkálatok a vártnál tovább tartanak. Így csak ősz vége fele indulnak meg a helyszíni munkálatok, ez azonban a 2020-as megjelenést egyelőre nem veszélyezteti.

A Legendás állatok és megfigyelésük még 2016-ban került a mozikba, és bár a Harry Pottert idéző nosztalgiafaktor segített a filmen, sem a nézői, sem a szakmai fogadtatás nem volt kiemelkedő. Ugyanez pedig elmondható a folytatásról is, a Legendás állatok: Grindelwald bűntettei több helyen még alacsonyabb értékelést kapott, mint az első film. Ez persze nem kell, hogy azt jelentse, és nem is jelenti azt, hogy ne készülne el a folytatás, illetve a folytatások. Főleg ha azt nézzük, hogy a két film közel 1,5 milliárd dolláros bevételt hozott.

Az egyelőre csak Legendás állatok 3 címen futó alkotást ismét J. K. Rowling írja, a rendezői székben pedig megint David Yates ül. Az első két filmet elnézve persze nem feltétlen akkora öröm, hogy az alapformulán nem változtatnak, de hátha a harmadik alkotásra érik össze a dolog.

Kajdi Júlia

Kajdi Júlia

Kajdi Júlia az ELTE-n végezte el a filmes alapszakot, majd az Edinburgh-i Egyetemen a mesterszakot. 2014 óta tagja a ‘tekercsnek. Specializációja a thriller, a krimi és Alfred Hitchcock. Ő a Hírek rovat vezetője.

FM ‘tekercs Podcast

Hirdetés

Hirdetés

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..