Hírek

Készülőben az Amerika Kapitány negyedik része

A napokban befejeződött A Sólyom és a Tél Katonája című sorozat showrunnere készíti majd a folytatást, ezúttal az új Amerika Kapitánnyal.

A Marvel megvárta A Sólyom és a Tél Katonája fináléját, hogy bejelentse: az Amerika Kapitány-széria – mely már megélt egy trilógiát –, folytatódik. Chris Evans karaktere a Bosszúállók: Végjáték című film végén átadta a pajzsot barátjának, így most Sam Wilsonon, vagyis a Sólymon (Anthony Mackie) a sor, hogy megtestesítse a nemzeti ideát, patriotizmust és humanizmust.

A Szabadság, az Egyenlőség… – A Sólyom és a Tél Katonája

A negyedik film történetéről még nem tudni sokat, de az biztos, hogy hatalmas szerepet játszik majd benne az említett hat részes minisorozat cselekménye, és annak következménye. Malcolm Spellman, a széria írója készíti majd a mozifilm forgatókönyvét is, folytatva a megkezdett szemléletmódot és elmélyítve a sokáig csak mellékszereplőként és harcostársként háttérben tartott Sam Wilson figuráját.

A koronavírus okozta kihagyás után 2021-ben beindult a Marvel szekere.

A WandaVízió és a Sólyom után hamarosan érkezik a Loki sorozat is, idén pedig még két-három komolyabb mozipremierre is számítani lehet, köztük a Fekete Özvegyre, a Shang-Chire, az Örökkévalókra valamint a Pókember harmadik részére. Sűrű második félév lesz, ebben biztosak lehetünk.

Szécsényi Dániel

Szécsényi Dániel

Szécsényi Dániel a Magazin és Kritika rovat szerkesztője. Kedvencei a morális kérdéseket feszegető filmek, a kamaradarabok és az igényes blockbusterek.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés