Hírek

Két díjat is kapott a Kilakoltatás a KinEst Festen

kilakoltatas-1

Az idei közép- és kelet-európai filmek egyik legjobbja a Kilakoltatás a KinEst Fest zsűrije és közönsége szerint is.

„Fazekas Máté kis költségvetésből készült első filmjének eredetiségét és fontosságát az adja, hogy bátran nyúl egy időszerű, ám társadalmilag rendkívül érzékeny, kényes témához” – írtuk a Kilakoltatás című filmről még márciusban. Állításunkkal a szicíliai Cataniában rendezett KinEst Fest közönsége is egyetért, hiszen

a Kilakoltatás megkapta a zsűri különdíját és a közönségszavazáson második helyezést ért el

– írja az MTI az Nemzeti Filmintézet közleményére hivatkozva.

A közép- és kelet-európai filmeket szemléző rendezvény szakmai zsűrije szerint „a kiszámíthatatlan fordulatokkal és szórakoztató karakterekkel teli történetet a kezdő végrehajtó szerepében kitűnő Orosz Ákos, valamint a film könnyed, maró, olykor groteszkbe hajló humora teszi elevenné.”

A film egy nem mindennapi kilakoltatás történetét meséli el egy napba sűrítve. Richárdnak (Orosz Ákos) az ifjú végrehajtó első kilakoltatásán egy kertes házban lakó idős nénit kell kiköltöztetnie. Ilona néni (nagy Mari) azonban minden eszközt bevet, hogy meggátolja otthona elvesztését.

A Kilakoltatás a filmfesztivál nyitófilmje volt. A rendező Fazekas Máté Bence (aki a forgatókönyvet is jegyzi) első nagyjátékfilmje az NFI Inkubátor Programjában készült. A díjnyertes film az idei év egyik kiemelkedő alkotása társadalmi témája és szatirikus humora miatt. A film áprilisban a portói nemzetközi filmfesztivál (Fantasporto) a legjobb forgatókönyvnek járó díjat is elnyerte.

Nagy Tibor

Nagy Tibor jelenleg az ELTE-n tanul Filmtudomány mesterszakon. Kedvenc műfajai a klasszikus hollywoodi gengszter- és westernfilm. Különös figyelmet fordít az izraeli filmekre és a vallási témákra.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com