Hírek

Két epizód után elveszítette egyik rendezőjét a True Detective 3. évada

Jeremy Saulnier két rész megrendezése után hagyja ott az HBO sorozatának legújabb évadát. A True DetectiveA törvény nevében 3. évada így Daniel Sackheim és Nic Pizzolatto kezében marad – írja az IndieWire.

Egy minden értelemben zseniális első évad és egy jóval megosztóbb második évad után készül a True Detective legújabb, harmadik évada. Az jó ideje hír, hogy az Oscar-díjas Mahershala Ali játszaná az egyik főszerepet, bő fél éve pedig minden mást is összeszedtünk, hogy mit tudunk egyelőre a készülő új évadról.

Az eddigi legfrissebb hír pedig az volt az HBO sorozatának háza tájáról, hogy Stephen Dorff is csatlakozott a stábhoz. Egy ideig jól is alakult minden, most azonban Jeremy Saulnier (Blue Ruin, Green Room) kilép a produkcióból, mert jóval tovább húzódnak a dolgok, mint azt eleinte gondolták, a rendezőnek pedig a többi munkájára kell koncentrálnia. Az első két részt azonban így is az ő rendezésében láthatjuk majd.

Mivel az évad ezúttal csak 8 részes lesz, a maradék 6 epizódot a sorozat örökös alkotója Nic Pizzolatto és Daniel Sackheim rendezik meg. Utóbbi egyébként nagyon otthonosan mozog a kisképernyő világában, hiszen több Doktor House, Trónok harca, X-akták és Foglalkozásuk: amerikai epizódot is rendezett egyebek között.

A True Detective 3. évada tehát nem marad rendező nélkül, Ali mellett pedig Carmen Ejogo lesz majd a közelgő alkotás másik főszereplője. A sorozat valamikor jövőre érkezik, csak bírjuk kivárni!

Kajdi Júlia

Kajdi Júlia az ELTE-n végezte el a filmes alapszakot, majd az Edinburgh-i Egyetemen a mesterszakot. 2014 óta tagja a ‘tekercsnek. Specializációja a thriller, a krimi és Alfred Hitchcock. Ő a Hírek rovat vezetője.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com