Hírek

Két magyar nyertes a zágrábi nemzetközi dokumentumfilm-fesztiválon

Gerő Marcell Káin gyermekei című dokumentumfilmjeA ZagrabDox nemzetközi dokumentumfilm-fesztiválon regionális kategóriában Nagy pecsét-díjat kapott a Káin gyermekei című magyar alkotás, míg ugyanezen kategóriában Kis pecsét-díjat nyert a Másik Magyarország című dokumentumfilm. Nemzetközi kategóriában a brit Virunga című alkotás kapott Nagy pecsét-díjat – olvasható a fesztivál honlapján.

A régióból érkező Nagy pecsét-díjas filmet Gerő Marcell rendezte. A Káin gyermekei című dokumentumfilm Monory Mész András Bebukottak című dokumentumfilmjének gyilkosságért elítélt fiatalkorú szereplőit kutatja fel és szólaltatja meg.

A Másik Magyarország – Töredékek egy falu hétköznapjaiból című alkotás Nagy Dénes munkája, és Bukta Imre képzőművészt követi szülőfalujába.

Nemzetközi kategóriában a Virunga című film vitte el a Nagy pecsét-díjat. Orlando von Einsiedel rendezésében a film arra a küzdelemre hívja fel a figyelmet, amelyet a vadőrök folytatnak a vadorzókkal a veszélyeztetett gorillák megvédelmezésére a Kongói Demokratikus Köztársaság területén fekvő Virunga Nemzeti Parkban.

A nemzetközi fesztiválon, amely a dokumentumfilmesek legnagyobb délkelet-európai rendezvénye, 43 alkotás indult a ZagrebDox díjaiért, közülük 25 külföldi, és 18 a régióból érkezett. Összesen 150 alkotást mutattak be a világ minden tájáról.

Nenad Puhovski, a fesztivál igazgatója elégedetten nyilatkozott az idei felhozatalról. Szerinte kiemelkedően jó minőségű, témákban és megközelítésekben gazdag filmek vettek részt a seregszemlén. A hagyományokhoz híven vasárnap a Best of Fest keretén belül az összes olyan filmet levetítik, amely díjban részesült.

Add Comment

Click here to post a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

A szuperhősök már ezerszer megmentették a világot a moziban. Mi a helyzet a tévével?

A VLOGtekercs ebben a hónapban a képregényadaptációk közül azokkal foglalkozik, amik nem a mozit célozzák. A tévében és a streaming-szolgáltatókon sorra érkeznek azok a képregényfeldolgozások amik valamilyen módon különlegesek, ráadásul nem csak saját kategóriájukban. A szuperhősök már meghódították a teljes popkultúrát, beleértve a kiképernyőt is, most megmutatjuk, hogyan!

Műsorvezető: Németh Míra

Szöveg: Vida László

Vágó: Nagy Tibor

Főcím: Gyenes Dániel

Projektvezető: Nagy Tibor

Producer: Molnár Kata Orsolya