Hírek

Két új szereplő is feltűnik az Egynyári kaland második évadában

Egy testvérpár, Levi és Luca lesz a két új szereplője az Egynyári kaland című televíziós ifjúsági minisorozatnak, amelynek második évada május 13-tól lesz látható szombat esténként 19 óra 30 perctől a közmédia Duna csatornáján.

Zomborácz Virág, a második évad forgatókönyvírója és vezetőrendezője az MTI-nek felidézte, hogy 2015-ben, amikor megkapta a felkérést a második évad történetének megírására és rendezésére, még nem ismerte igazán jól a sorozatot. „Amikor megnéztem az első évadot, azt gondoltam, hogy ezt érdemes lenne folytatni, és hogy ez egy nagyon nekem való feladat” – magyarázta a rendező, hozzátéve, hogy 2016 tavaszára készült el a teljes forgatókönyvvel.

Elmondta: megkötés volt már az elején, hogy Vécsei Miklós Hasi színházi elfoglaltságai miatt csak két epizód erejéig tudott szerepelni a második szériában. „Ez nekem is egy nagy érvágás volt, hiszen az első évadban egy még be nem teljesült, de már elindított szerelmi szál volt közte és a Dobos Evelin alakította Dóra között, ami nagyon adta volna magát, hogy folytassuk” – hangsúlyozta. Hozzátette, hogy Döbrösi Laura is más elfoglaltságai miatt nem tudta vállalni a szereplést a második évadban.

Dramaturgiai feladat volt új karaktereket kitalálni a két szereplő helyett, de a helyszínnek is változnia kellett, mivel azt a csopaki házat, ahol három éve forgott az első évad, azóta már lebontották. Mindezeken túl a rendező-forgatókönyvíró az első évadból indult ki, így a második szériában a Rubóczki Márkó alakította Bence és a Schmidt Sára alakította Zsófi már párként térnek vissza. Dóra – mivel Péter cserben hagyta – lesz a szingli szereplő, de az első évadhoz képest Gábor furcsa és bohókás karaktere is felnőttesebb problémákkal szembesül majd.


Elmondta, hogy másmilyen a stílusa, más a látványvilága, esztétikailag egy kicsit megváltozott a sorozat, de a folytonosság érzete megmarad a második évadban is.

Új karakterként tűnik fel Király Dániel és Walters Lili, akik Levit és Lucát, a testvérpárt alakítják és ezúttal az ő házukba költözik be nyárra a csapat. Az új évadban is megjelennek a romantikus szálak mellett a családi kapcsolatok, de a humor is fontos eleme marad a sorozatnak.

A szingli Dóra – módos szüleinek köszönhetően nincs rászorulva arra, hogy nyáron dolgozzon – csak bulizik, strandol és „pasizik”, míg Bence és Zsófi, ahogy az előző évadban is, dolgozni mennek a Balatonhoz. Ennek köszönhetően a Balaton parti nyári szezonális munkák világába is betekintést nyernek a nézők, de megjelenik a történetben a szexuális kiszolgáltatottság is. „Igyekeztem minél több motívumot visszahozni az első évadból, és azt árnyalni vagy eggyel továbblépni benne” – emelte ki a rendező.

Visszatér a képernyőre Szerednyey Béla és Söptei Andrea is,

akik Gábor túlkontrolláló szüleit alakítják és ellenpólusai a testvérpár oldalán álló elhanyagoló orvos apának – Gyabronka József játssza –, aki túl sokat dolgozik és nem veszi észre, hogy lánya mennyire vágyik a figyelmére és az elismerésére.

Balatonfüred mellett forgattak Balatonkenesén, Tihany környékén, a Balaton-felvidéken borospincéknél és Hegyestűnél is. „Szerettünk volna egy kicsit átfogóbb képet adni, nemcsak a strandfeelinget visszaadni, hanem a jellegzetes balatoni tájakat és hangulatot, a tájegységet és annak szépséget is megmutatni” – magyarázta a rendező hozzátéve, hogy Akar Péter rendezőtársával praktikus szempontok alapján osztoztak a feladatokon.

Beszélt arról is, hogy vizuálisan megújult a sorozat főcíme is Ertsey Donátnak és Kalászi Benjáminnak köszönhetően, az új végefőcímet pedig Dorogi Péter és Balázs Ádám írták. A minisorozat látványtervezője Takács Lilla, jelmeztervező Zelenka Nóra, operatőre Somogyvári Gergő, producere Kálomista Gábor.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com